Nagy meccsen szerzett előnyt a döntőben a Sopron

Hullámzó színvonalú, feszültségtől sem mentes mérkőzésen a Sopron egy kiélezett, izgalmas meccsen érvényesítette a pályaelőnyét a női döntő első mérkőzésén. Ha a kupadöntőhöz képest jóval nehezebben is, de megnyerte az első meccset, s előnyt szerzett a kupagyőztes.

Uniqa Euroleasing Sopron - Aluinvent DVTK Miskolc 77-74 (17-20, 26-20, 18-14, 16-20)

Döntőhöz méltó hangulatban kezdődött a finálé, Miskolcról sok szurkoló kísérte el a 19 év után fináléba kerülő Diósgyőrt, amely Allison kosár plusz büntetős játékával megszerezte a vezetést. A finálé feszültsége inkább a hazaiakon érződött kezdetben, igen rossz dobások, eladott labdák formájában. Allison egy ügyes támadás végén Bishop passzát is pontokra váltotta. 3 és fél perc után a vendégek zónája ellen 0-5 után Krnjics révén szerezte első kosarát a kupagyőztes. Rasheed rögtön felelt rá szép triplával Bishop kiosztásából. A negyed közepén Szécsi megkapta a 3. személyijét. Letámadásra ment ki a Sopron, s sikerült annyira lelassítani a DVTK akcióját, hogy a vendégek nem tudtak 24 másodperc alatt kosárra dobni. Büntetőkkel "araszolgatott" a mezőnyből gyengén dobó Sopron, fel is jött 8-6-ra, a Diósgyőrnél támadásban megállt a tudomány. Újra Allison villant büntetőkből, majd akcióból, s 12-6-ra vezettek a vendégek. A negyed hajrájában rendezetlen védelem ellen Simon triplájával megint feljött 2 pontra a Sopron, de két addig pont nélküli játékos, Rasheed és Coulibaly pontjaival ismét elléptek 6 ponttal a vendégek. Ezt a hátrányt felezte meg a negyed végét jelző dudaszóra dobott triplával Hartley.

Krivacsevics kosarával kezdődött, majd Coulibaly támadó hibájával folytatódott a második negyed. Simon triplájával a mérkőzés során először vezetett a zónával ellenfelét megzavaró Sopron, amely 7-0-lal indította a második negyedet. Lopez időkérése után a szédületes formában kosarazó Allison két duplával egyenlített. Felpörgött, döntőhöz méltó lett a játék, Krivacsevics triplája a Sopronnak adott lökést, de a negyed közepén a Diósgyőr Coulibaly villanásaival tartotta a lépést a hazaiakkal. A Sopron Krivacsevics, valamint a lendületes akciók végén a palánk alatt ügyesen megjátszott Sztankovics révén 6 ponttal megugrott. Ciappina triplával megfelezte csapata hátrányát. Továbbra is látványos, élvezetes volt a játék, a DVTK újabb cserejátékosa, Bálint Réka is jól, kosárral szállt be, majd Hartley ziccerét követően támadó pattanó után a büntetőit értékesítve szünetre 3 pontra hozta föl csapatát.

Bravúrkosarakkal indult a második félidő, Krivacsevics fordulásból beemelt duplájára Rasheed védővel a nyakán beemelt triplával felelt. Óriási volt az iram, váltva estek a kosarak, tartotta 5 pont körüli előnyét az Uniqa. Allison sorra szerezte a támadó lepattanókat és a kosarakat, ám Krivacsevicset nem tudták tartani a vendégek. A válogatott szempontjából örömtelik voltak Rasheed, illetve Simon villanásai. Ez utóbbi "lesgyanús" helyzetből, kontrából szerzett kosarával a negyed közepén 8 ponttal ellépett a kupagyőztes. Nem nyugodhattak meg a hazaiak, Allison, valamint labdaszerzés után Szécsi révén gyorsan megfelezte hátrányát a hősiesen küzdő DVTK. Időt kért Sterbenz, de kapkodtak a hazaiak, Coulibaly pedig Simon dobását szerelte. 57-53-nál "befagyott" az eredményjelző, a vendégektől kétszer is a 3 másodperces szabály megszegése miatt vették el a labdát a játékvezetők. Crvendakics lépett elő a hazaiaknál, kosaraival megduplázta előnyét az Uniqa, miközben Coulibaly büntetőket rontott. A záró szakasz előtt 7 ponttal vezetett az Uniqa.

Ez Coulibaly szép centermunka utáni kosarával kezdődött. Crvendakiccsal szemben szabálytalankodtak, a soproni légióst pedig utána sportszerűtlennek látták a játékvezetők, Crvendakics 1, Czank pedig 2 büntetőt dobott be, majd  Allison triplájával 1-re zárkózott fel, sőt, újabb duplájával a megzavarodó hazaiakkal szemben visszaszerezte a vezetést a vendégcsapat. Fej-fej mellett, váltott vezetéssel haladtak a felek fokozódó feszültség mellett. Krnjics kosarat dobott, majd 4 büntetőből kettőt értékesített, miközben egy lepattanó labdáért vívott küzdelemben Coulibaly ellen ítéltek sportszerűtlen hibát. Krivacsevics keze viszont nem remegett meg a vonalon, 4 pontos hazai vezetésnél időt kért Lopez. Rögtön utána Bishop egy támadóhibával kipontozódott, majd a helyére visszatérő Szécsi is, aki ráadásul technikaival tetézte hibáját. Krivacsevics 3 büntetőből kettőt bedobott, 71-65-ös hazai vezetés ismét sokáig állt az eredményjelzőn, de a káprázatosan kosarazó Allison új erőt adott a vendégeknek, de másfél perccel a vége előtt Hartley betörésével ismét 6 pontra nőtt a Sopron előnye. Az utolsó percre fordulva Allison támadó hibája úgy tűnt, döntő lehet, majd egy újabb lepattanóért vívott harcban előbb Krivacsevics szabálytalankodott, majd a vissza könyöklő Coulibaly megkapta második sportszerűtlen hibáját. Előbbi kipontozódott, amúgy utóbbi is, ráadásul neki ez a második sportszerűtlen hibája volt. 76-70-es hazai vezetés után Rasheed dobhatott büntetőket, s bár négyből csak kettőt dobott be, de mindkétszer visszaszerezte a labdát a Diósgyőr, s Rasheed kosarával12 másodperccel a vége előtt 2 pontra jött föl a DVTK. 5 másodperccel a vége előtt Hartleyval szemben szabálytalankodtak a vendégek. Az amerikai egy büntetőt dobott be. Diósgyőri időkérés után Czank triplája lejött a gyűrűről, a Sopron, ha nehezen is, de megnyerte az első meccset.

Sopron: Ciglar 4, HARTLEY 17/3, Gaucher, KRIVACSEVICS 22/3, Sztankovics 4. Cs: KRNJICS 10, SIMON 14/6, Crvendakics 5, Zsovár 1.

Diósgyőr: Czank 4, RASHEED 14/6, ALLISON 33/3, Szécsi 2, Bishop. Cs: COULIBALY 11, Szabó P. 1, Dubei 2, Ciappina 3/3, Bálint 4.
 

Sterbenz László: - Első hét dobásunkat elrontottuk, ezt a fiatalság számlájára írom. Az első félidőben a folytatásban a mi akaratunk érvényesült. Szünet után a palánkok alatti fizikai harc dominált, a miskolciak jól segítettek be, nem volt könnyű helyzetünk, dolgos meccs volt.

Mikael Lopez: - Szoros meccs reményében utaztunk ide, szerettük volna megmutatni, sokkal többre vagyunk képesek, mint amit a Magyar Kupa döntőjében nyújtottunk a soproniak ellen. Nyugodtan mehetünk aludni, mindent megtettünk a győzelemért, jó munkát végeztünk.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus