Négy között a Sopron és a PEAC - előnyben a Diósgyőr

Kettős győzelemmel jutott a négy közé a címvédő Uniqa Euroleasing Sopron és a PEAC-Pécs is. Előbbi dolgát 25 percig megnehezítette a jól küzdő ZTE, míg utóbbi könnyedén győzött Szekszárdon. A Diósgyőr a negyeddöntő első mérkőzésén három szoros negyed után győzött az MTK ellen és került előnybe.

Nem adta olcsón a bőrét a ZTE Sopronban. A meccs elején még vezettek is, és úgy 25 percig partiban is voltak a soproniakkal a vendég egerszegi lányok. Bár a bajnokcsapat játékosai nem tudtak igazán felpörögni erre a meccsre, a harmadik negyedben megugrottak. Bár a záró szakasz elején egy nagy rohammal még 10 ponton belülre került a ZTE, de ezt követően végképp eldöntötte a meccset a Sopron s kettős győzelemmel jutott a négy közé. 

Uniqa Euroleasing Sopron - ZTE NKK 74-57 (16-12, 21-16, 17-10, 19-18)

Az egerszegi meccsel ellentétben Sopronban kiegyenlített játékkal kezdődött a találkozó. Két, Sopront is megjárt játékosa, Horváth Zsófia és Varga Zsófia  révén 5-4-re még a ZTE vezetett. A Sopron a negyed második felében, 10-9 után Zsovár Orsolya majd Fegyverneky Zsófia kosár plusz büntetős akciójával lépett el a zalaiaktól, akik azonban nem adták olcsón a bőrüket.

Mányoky Judit triplájával a második negyed elején 1 pontra jött föl a ZTE. "Megrázta" magát a bajnok, Fegyverneky és Zsovár révén egy 8-0-s rohammal elhúzott. Egy harmadik ex-soproni, Török Szilvia tett róla, hogy ne nyugodjanak meg a hazaiak. Tompának, fáradtnak tűnt a Sopron, csak erőlködtek, küszködtek a hazaiak, így a ZTE tartani tudta velük a lépést. A félidő Weninger Virág kosarával és 9 pontos hazai vezetéssel zárult.

Varga kosár plusz büntetős akciójával folytatta a bajnok üldözését a ZTE, Fegyverneky triplával, majd kosár plusz büntetős akcióval felelt - először nőtt 10 pont fölé a Sopron előnye. Török triplája után ismét ezen belülre kerültek a zalaiak, de utána, a negyed közepén az önmagához képest addig halovány Hawkins vezérletével egy 10-0-s futással közel 20 pontosra növelte előnyét az Uniqa.

Amely - ellentétben ellenfelével - úgy tánt, azt hitte, vége a meccsnek. Pedig a záró szakasz még hátra volt, s ennek elején egy 7-0-s futással 10 ponton belülre került a ZTE, amikor Zsovár dobott hazai részről triplát, és ez végképp megtörte a jól küzdő zalai együttes ellenállását, a Sopron, amint az várható volt, kettős győzelemmel jutott az elődöntőbe.

Sopron: Ciglar 10/3, Fegyverneky 18/6, Simon, Hawkins 11/3, Sztankovics 4. Cs: Zsovár 13/9, Weninger 2, Licskai 5/3, Tetemondová 7, Böröndy V. 2, Kuttor 2. 

ZTE: Török 13/6, Knezevics 4, Varga 10, Czukor, 9/3, Horváth 13/3. Cs: Mányoky 3/3, Vágvölgyi, Fritz 2, Fuisz 3/3.


Aluinvent-DVTK – MTK-Budapest 90-62 (22-10, 19-22, 20-18, 29-12)
Miskolc, negyeddöntő, 1. mérkőzés, vezette: Pozsonyi, Gál, Rácz

A Diósgyőr-MTK párharccal az utolsó negyeddöntő is kezdetét vette a női rájátszásban. A miskolciak igyekeztek már közvetlenül a feldobás után magukhoz ragadni a kezdeményezést; mi sem jelezte ezt jobban, hogy Sztevan Csupicsnak már a 4. percben időt kellett kérnie, hiszen a DVTK ekkor már 12-2-re vezetett. Rebecca Tobin tarthatatlannak bizonyult az első negyedben, a center és a padról 8 gyors ponttal beszálló Sverrisdóttir vezetésével 22-10-re vezetettek a hazaiak.

A folytatásban viszont Szvitlica révén hamar visszajöttek tízen belülre a fővárosiak, majd a negyed derekán alaposan felpörögtek az események. Hazai részről a fiatal Horváth talált be távolról, a de az MTK zsinórban szerzett három triplát, Orsó mindjárt kettőt is, így egészen 33-27-ig zárkóztak. A félidő előtt Tobin büntetőire Szvitlica válaszolt egy 2+1-gyel, így 41-32-re vezetett a Diósgyőr.

A nagyszünet után Baksa kosaraival tapadt a házigazdára az MTK, de ezt követően Bukovszki távolijával 17 pontra távolodott el a DVTK. (53-36). Nem adták viszont könnyen a bőrüket a vendégek, Szabó Vivien hármasával a 28. percben ismét tíz pont alá jöttek (57-48).

A záró szakasznak 61-50-nel vágtak neki a felek, ám ebben a negyedben végleg lerázta magáról az addig jól küzdő MTK-t a Diósgyőr. Tobin és Bálint is ponterős volt, a távolság pedig átlépte a húszat egy 19-2-es szakasznak köszönhetően. A DVTK végül simán győzött, de a vendégek három negyeden át jól tartották magukat.

Diósgyőr: Bukovszki 5/3, Czank 4, Raven 13, Jansone 8/6, Tobin 22. Csere: Sverrisdóttir 10/3, Bálint 14/3, Horváth B. 7/3, Dubei 7/3.

MTK: Medgyessy 2, Orsó 13/9, Reiner, Szvitlica 15, Bagi 2. Csere: Baksa 13/3, Karakasevics, Cymmer 2, Szabó V. 7/3, Vukov 8/6.


Atomerőmű KSC-Szekszárd – PEAC-Pécs 54-81 (17-26, 13-23, 10-19, 14-13)
Szekszárd, negyeddöntő, 2. mérkőzés, vezette: Söjtöry, Radnóti, Kovács N.

Az elődöntő eléréséért lépett pályára Szekszárdon a PEAC. A hazaiak mester, Magyar Gergely előzetesen nem titkolta, hogy annak ellenére, hogy csapata már a ZTE elleni helyosztóra készül, azért szeretnék megnehezíteni a pécsiek dolgát.

Jól is kezdett a Szekszárd, 7-3 után viszont Nagy-Bujdosó kosaraival előbb egyenlített, majd Reid hármasával kezdett ellépni a PEAC. Hajdu triplája egy 9-0-ás pécsi szakaszt állított meg, de a vendégek szinte dobást alig hibázva vezettek az első tíz percet követően (17-26).

A második játékrész elején Kublina két távolijával kezdte magáról leszakítani a PEAC a tolnaiakat. Raksányi faultos kosara után 19 pontra nőtt a különbség (22-41). A vendégeknél ismét jól szállt be a padról a fiatal Nagy, a félidőben a hátvéd kosarával 49-30-ra ment a PEAC.

A fordulás után Fűrész kosaraival lépte át a húszat a különbség, majd az ismét remeklő Reid pontjaival egyre távolodott Zseljko Djokics csapata, a 27. percben 64-34-re vezettek. Remekül védekeztek a pécsiek, ennek köszönhetően a záró szakasz előtt már nem volt kérdéses, hogy ki jut a négy közé.

Az utolsó negyedben csak a különbség volt kérdéses, a hazaiak ezt a játékrészt megnyerték a pécsi fiatalok ellen. A PEAC ezzel kettős győzelemmel jutott az elődöntőbe és készülhet a Sopron ellen.

Szekszárd: Studer Zs. 4, Scsekics, Hajdu 8/6, Zele 13, Singleton 6. Csere: Dusanics 6, Studer Á. 6/3, Theodorán 3/3, Simon A., Kotnik 6, Tamis 2.

PEAC: Reid 16/9, Raksányi 7, Jovanovics 10, Nagy-Bujdosó 8, Bishop 10. Csere: Kublina 12/9, Fűrész 8, Nagy D. 8, Kaposi 2, Raus, Kiss V.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus