Óriási hátrányból fordítva lett bronzérmes a Győr

Hiába vezetett simán az első negyedben a PEAC, a Vajda Anna vezette Győr a záró szakaszban fordítva Pécsről hódította el a bronzérmet.

PEAC-Pécs – CMB-Cargo UNI Győr 76-79 (29-13, 16-21, 19-21, 12-24)
Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok, 3. helyért, 3. mérkőzés, vezette: Györffy, Farkas, Fodor.

A mindent eldöntő harmadik meccsre készült a bronzéremért a PEAC és a Győr. Utóbbi nagy sanszot szalasztott el a második mérkőzésen, így a pécsiek otthonukban igyekeztek kiharcolni a harmadik helyet. Igaz a hazai pálya eddig nem jelentett sokat a feleknek...

A győriek ezúttal sem számíthattak szerb irányítójukra, Tamara Radocajra – nem biztos, hogy emiatt, de borzasztóan kezdett Völgyi Péter csapata. A PEAC szigorú védekezésének köszönhetően egészen 7 (!) percet kellett várni az első vendég mezőnykosárra, de az első pontjaikat is a 6. percben érték el – ekkor viszont már 13-0 állt az eredményjelzőn… A PEAC Hurst és a szenzációs formában játszó Williams vezetésével 29-13-ra vezetett tíz perc után.

A folytatásban nagyon lassan, de kezdett magához térni a Győr: mint oly’ sokszor ismét Vajda cipelte hátán az övéit és 31-22-nél vissza is jöttek tíz ponton belülre. Zseljko Djokics menetrendszerű időkérése után Hurst azonnal beemelt egy hármast. A különbség viszont nem változott érdemben, amelyről elsősorban Laklóth tehetett: a bedobó büntetői alakították ki a 45-34-es félidei állást.

A második félidő eleje igazi triplaparádét hozott: Hurst, Kaposi illetve Horváth és Ivanovics is betalált egymás után. Ezúttal finoman szólva sem a védekezés dominált és mivel mindkét oldal rendre eredményes volt, így a különbség a negyed nagy részében állandósult 10-12 ponton. Aztán a 28. percben ritmust váltott a Győr, a fiatal Horváth Krisztina vezetésével rég látott közelségbe jutottak (59-53). Nagyon kellett pécsi szempontból Nevena Jovanovics távolija, amely valamelyest megnyugtatta a hazaiakat.

A záró szakaszban viszont tovább közelített a Győr, olyannyira, hogy Vajda, Ivanovics és Laklóth is bevágott egy-egy triplát. A 36. percbe fordulva aztán egyenlítettek is vendégek, sőt Vajda kosarával először a meccsen átvették a vezetést (66-68). Teljesen lebénult a PEAC, nyolc perc alatt csak két pontot dobtak, Vajda parádéjával pedig 18-2-re hozta ezt az időszakot a Győr (66-73). Zseljko Djokics időkérése után volt még visszaút a PEAC-nak, kétszer is két pontra zárkóztak, de Ivanovics tempójával 73-77-tel érkeztek a felek az utolsó percbe. A győrieknek viszont mindenre volt válaszuk, ráadásul kritikus szituációban sok volt a hazai eladott labda. 

A Győr felállt a hazai veresége után és kezdő irányítója nélkül is tudott újfent győzni a PEAC otthonában. Vajda Anna – ahogy az egész idényben – vezére volt csapatának és bronzéremig vezette csapatát; a PEAC pedig a remek alapszakasz után végül lemaradt a dobogóról és a tavalyi ezüstérem után a negyedik helyen végzett.

PEAC: HURST 20/18, Raksányi 6, N. Jovanovics 14/6, Kaposi 5/3, WILLIAMS 27/6.
Csere: T. Jovanovics, Pap 4, Orozovics, Kiss, Szücs, Raus.

Győr: Czirják 2, HORVÁTH K. 11/3, Ivanovics 11/9, LAKLÓTH 19/3, VAJDA 28/9.
Csere: Koch, Vincze 8.

A két győzelemig tartó párharc végeredménye: 2-1 a Győrnek.

Fotó: peacpecs.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus