PINKK-ZTE párharc lesz az 5. helyért

A ZTE NKK három, míg a PINKK-Pécsi 424 két mérkőzést követően játszhat majd az 5. helyért - Szekszárd-Cegléd párharc lesz a 7. helyért.

ZTE NKK – Atomerőmű KSC-Szekszárd 81-71 (27-19, 17-28, 21-10, 16-14)
Zalaegerszeg, 5-8. helyért, 3. mérkőzés. Vezette: Boros, Jurák, Minár

A mindent eldöntő harmadik mérkőzést játszott a ZTE és a Szekszárd, amely kifejezetten magas színvonalú, szoros csatát hozott.

Az első negyedben MacKay révén tudtak ellépni a zalaiak, a játékrész végén az amerikai három büntetőjével 27-19 állt az eredményjelzőn. A folytatásban Sztjepanovics vezetésével közelített a Szekszárd, majd Scsekics révén 36-38-nál a vezetést is átvették. A félidő előtt előbb Studer Ágnes dobott triplát, majd Scsekics büntetőivel 50-44-re „mentek” a vendégek.

A fordulás után ismét a hazaiak kedve szerint folytatódott a játék: Zele és Nagy is ponterős volt, de Szélesy is szokás szerint kiválóan szállt be a meccsbe. A 29. percben viszont éppen a zalaiak rutinos bedobója kapott technikai hibát, ám MacKay távolijával így is 65-57-re vezetett a ZTE.

A záró szakaszban egyre forrósodott a hangulat, rengeteg volt a vitatott ítélet a pályán. Zele kipontozódása után újabb hazai technikai hibát lehetett feljegyezni – Darida hármasa hűtötte a kedélyeket (68-61). Nem adta fel Magyar Gergely csapata, Mansaré kosaraival kétszer is egy kosáron belülre jöttek, de 71-69 után Szélesy büntetőivel végül biztosította győzelmét a ZTE, amely így az 5., míg a Szekszárd a 7. helyért játszhat.

ZTE NKK: Darida 3/3, Nagy D. 8, MACKAY 20/6, Varga Zs. 7, ZELE 18/3.
Csere: SZÉLESY 18/3, Ambrus, Aldazabal 4, Velkey 3/3.

Szekszárd: Studer Á. 10/3, SCSEKICS 23/3, Theodoreán 3, Mansaré 6, SZTJEPANOVICS 13.
Csere: Studer Zs. 3/3, Kovalcsik 3, Boskovics 2, Hajdu 8/6. 

Kipontozódott: Zele (32. p.), Varga (34. p.), Nagy (36. p.), ill.: Studer Zs. (34. p.), Sztjepanovics (39. p.).

A két győzelemig tartó párharc végeredménye: 2-1 a ZTE-nek.


Ceglédi EKK – PINKK-Pécsi 424 52-63 (14-16, 12-11, 9-21, 17-15)
Cegléd, 5-8. helyért, 2. mérkőzés. Vezette: Gorka, Gál, Csabai-Kaskötő

Kevesebb mint 24 órával az első mérkőzést követően ezúttal Cegléden folytatódott a két csapat párharcra. A hazaiak úgy fest tanultak az első meccs rossz kezdéséből és az első percekben vezettek a tavalyi bajnok ellen. Aztán Nagy 2+1-ével és Sarok tripláival fordított a PINKK és 16-14-re vezetett tíz perc után.

A folytatásban közel öt percig nem esett mezőnykosár, a sok hiba mellett személyi hibák is tördelték a játékot, a pécsiek Stewart büntetőivel tartották előnyüket, de Bozóki és Hadzsovics kosaraival a félidőben csak egyetlen pont volt a különbség (26-27).

A második félidő elején ugyan Hadzsovics kosarával átvette a vezetést a Cegléd, de onnantól kezdve a PINKK dominált. Bár Skorics faulttal együtt talált be, de a szerb bedobó ezúttal elmaradt szokásos formájától, miközben Sarok vezetésével nőtt a különbség – a negyed végén Egnell első találatával már 13 pont volt „közte” (35-48).

Az utolsó negyedben Stewart és Egnell kosarai után Cziczás László még időt kért, de a PINKK már nem engedte közel a Ceglédet. Szentendrei Áron csapata így a negyeddöntőbeli csalódás után az 5. helyért játszhat a ZTE ellen. 

CEKK: HADZSOVICS 11/3, Szepsi 2, Ruttner 6, Skorics 8/3, BOZÓKI 12.
Csere: Serbán 11, Szabó D., Lengyel 2, Kobolák, Filipowicz D., Filipowicz V.

PINKK: Ruják 5/3, GÉMES-SAROK 12/6, EGNELL 8/6, Őri 6/3, Halvarsson 8.
Csere: STEWART 13, Nagy D. 7, Sánta 4, Domokos.

A két győzelemig tartó párharc végeredménye: 2-0 a PINKK-nek.

Fotó: ztenkk.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus