Soproni bravúr a női Euroligában

Hamar hátrányba került, de rendezte sorait, s remek második félidőt produkálva bravúros győzelmet aratott Franciaországban a Sopron az Euroligában.

ESBVA Lille Metropole - Sopron Basket 73-83 (24-22, 16-21, 12-19, 21-21)

Sopron: Fegyverneky 4, TURNER 13/6, CRVENDAKICS 12/6, LANGHORNE 20, T. Jovanovics 10. Cs.: Salvadores 5/3, MILOVANOVICS 11/3, DUBEI 8/6.

A Lille "állva hagyta" a Sopront, 7-0-lal kezdett a vendéglátó, több mint 3 perc elteltével Jovanovics szerezte a Sopron első pontjait. A folytatásban tartotta előnyét a Lille, Langhorne révén maradt látótávolságon, azaz 10 ponton belül a Sopron. A szakasz közepén egy 7-0-lal két pontra feljött a magyar bajnok, nem jött jókor a Lille-ben játszó Jovanovics triplája. Milovanovics duplával jelezte, hogy sokat javult a múlt heti sérülése, 2 ponttal vezetett a Lille a negyed végén. A második szakaszt Dubei és Langhorne villanásai jóvoltából 4-0-lal kezdte, s fordított  Sopron. A magyar bajnok vezetett, Dubei triplát dobott, de a francia aranyérmes rendre egyenlített. A szakasz közepén visszavette a vezetést a Lille, de a következő soproni támadás végén Salvadores dobott triplát, s így ismét a zöld-sárgáknál volt az előny. A félidő végén váltott vezetéssel haladtak a felek, az utolsó szó az ebbe a mérkőzésbe is remekül beszálló Dubei triplájával a Soproné volt, amely 3 pontos előnnyel térhetett pihenőre.

Két hazai duplával indult a második félidő, kellett a Sopronnak Crvendakics triplája. Szédületes "száguldásba" kezdett a Sopron, amely a 46-46 után a 23. és a 29 perc között egy 11-0-lal megnyugtató előnyt szerzett. Összeállt a magyar bajnok védekezése, a Lille több, mint 6 percig nem dobott pontot. 10 pontos soproni vezetéssel zárult a hardmadik negyed, a negyedik pedig Turner triplájával kezdődött, de utána egy 9-2-vel 6 pontra feljött a Lille, időt is kért Iniguez. Sikerült is rendeznie a sorokat, a negyed közepén egy 10-2-vel bő két és fél perccel a befejezés előtt 14 ponttal vezetett a Sopron, s végül a szünet utáni remek játékával biztos, 10 pontos győzelmet aratott.

Foto, Slide - fiba.com

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus