Száz közelében a PEAC-Pécs

Tükörsima, 97-59-es győzelemmel folytatta szereplését a női középszakaszban a PEAC-Pécs. Az újabb súlyos vereséget szenvedő Atomerőmű KSC-Szekszárd már az első félidőben 40 pontos hátrányban volt. 

PEAC-Pécs – Atomerőmű KSC-Szekszárd 97-59 (29-11, 29-7, 22-16, 17-25)
Pécs, NBI, Középszakasz, 4. forduló, vezette: Boros, Németh Cs., Tóth K.

Súlyos, 52 pontos vereség után érkezett Pécsre a PEAC-hoz a Szekszárd, akiket a PINKK ellen kiállított Magyar Gergely helyett Szabó Noémi irányított. A pécsiek Fűrész Diánára és Horváth Lillára ezúttal sem számíthattak sérülés miatt, míg a friss igazolás Abby Bishop vasárnap érkezik meg új állomáshelyére.

A PEAC már az első percekben egyértelműsítette fölényét, a 2. percben még 2-2 volt az állás, azt követően viszont 20 (!) pécsi pontra nem érkezett vendég válasz. Főleg Reid járt elemében, a hátvéd szinte tarthatatlannak bizonyult, míg Maja Scsekicset kiválóan semlegesítették a hazaiak. A negyed zárása előtt Szűcs Réka triplájával már 18 pont is volt a különbség.

A második játékrész hasonlóan indult, mint az első. A PEAC ezúttal 13 pontot szórt zsinórban, így a távolság pillanatok alatt átlépte a 30-at (42-11). A szekszárdiakat Zele igyekezett tartani, de a fiatal Raus pontjaival a félidőben közte 40-et lehetett feljegyezni (58-18).

A második félidőben ennek megfelelően csupán a különbség volt a kérdéses. A pécsiek fokozatosan növelték előnyüket, Jovanovics és Kublina is „triplázott”, majd a 26. percben a már húsz pont fölött járó Reid révén 51 pont volt közte (78-27).

A záró szakaszt Kiss Virág pontjai vezették fel, míg a túloldalon a tavalyi PEAC-os Dusanics kozmetikázott az eredményen. A slusszpoént Demeter Hanna kosara jelentette – Zseljko Djokics csapata tükörsima, 97-59-es sikerrel érte el 9. győzelmét.

PEAC: Reid 24/6, Raksányi 11, Jovanovics 10/3, Nagy-Bujdosó 12/3, Kaposi. Csere: Raus 9/3, Kublina 8/3, Szűcs 7/3, Orozovics 3, Kiss V. 9, Demeter 4, Nagy D.

Szekszárd: Studer Zs. 7/3, Scsekics 12/3, Theodorán 2, Zele 17, Singleton 1. Csere: Studer Á. 4, Hajdú, Kotnik, Dusanics 14, Tamis, Simon A. 2.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus