Változatos meccsen kicsin múlott a PEAC bravúrja

A hazaiak sokkal jobban rajtoltak az Európa Kupa meccsen, ám a PEAC már a második negyedben egyenlített, a harmadikban pedig már 11 ponttal vezetett. Sajnos nem tartott ki a lendület a találkozó végéig, és a negyedik negyedben már fej-fej mellett haladtak a csapatok. A jobb hajrá pedig a Nantes javára döntött a szoros derbin, amit akár meg is nyerhetett volna a pécsi alakulat.

Európa Kupa, F csoport, 1. forduló
2013. november 6. Nantes


Nantes Reze – PEAC-Pécs 69-64 (14-6, 16-24, 14-16, 25-18)

Nantes legjobb dobói: Amant 20, Aubert 12/6, Michel 10.

PEAC: Fűrész 8, Jovanovics 4, Horváth, Nagy-Bujdosó 12/3, Williams 27/3.

Cs: Orozovics 2, Reid 11, Pap, Kaposi. Vezetőedző: Zseljko Dokics

STATISZTIKA (Katt rá!)

A maga bajnokságát igen gyengén kezdő Nantes a francia sorozat 11. helyén áll jelenleg, s vélhetően a siker reményében várta, hogy az európai porondon is elkezdje szereplését a PEAC-Pécs ellen. A magyar gárda ugyanakkor nem volt esélytelen idegenben sem, bár a bravúr végül elmaradt, ám közel állt hozzá a PEAC.

Az első negyedben rögtön a Nantes akarata érvényesült, míg a pécsiek sorban hagyták ki dobásaikat (10-0). A minden bizonnyal sokkoló kezdés után (mintegy bő hat percig nem dobtak kosarat a mieink) aztán Fűrész, majd Reid találatával ocsúdott a PEAC, ám ez az első negyed így is simán „elment” a számukra, de legalább a lefelé tartó szekeret megállították a lejtőn.

A folytatásban sokkal összeszedettebb és pontosabb volt a magyar gárda. S láss csodát, Nagy-Bujdosó, Williams és Orozovics révén 18-19-nél átvette a PEAC a vezetést, ami főleg a rajt után számított nagyon kellemes meglepetésnek. Nagy-Bujdosó egyszerűen tarthatatlan volt, és hamarosan már 18-24-re vezetett a magyar együttes, ami gyökeres fordulatnak számított. Amanték is jelezték azonban, hogy pályán vannak, s a negyed vége ismét az ő akaratuk szerint alakult, vagyis a nagyszünet után mondhatni kezdődhetett minden elölről, hiszen egyenlő volt az állás (30-30).

A harmadik játékrészben ismét a mieink kerültek fölénybe, és Williams hathatós közreműködésével 31-38-nál már újfent bíztató előny birtokába került a PEAC. Sőt, a 27. percben az addigi legnagyobb pécsi vezetést regisztrálhattuk (33-44). Francis és Stievenard vette ekkor hátára a francia csapatot, és visszatornászták magukat a meccsbe, de a záró negyedre azért két pont megmaradt a PEAC előnyéből (44-46).

Utólag könnyű okosnak lenni, de kár volt ezért az „engedékenységért”, mert ebben a negyedben bizony megrogyaszthattuk volna a franciákat. Nem így történt, s ennek az utolsó tíz percben itta meg a levét a Pécs. Visszavette a vezetést a Nantes, s bár a PEAC többször is feljött két pontra, ez már egy másik kávéház volt. 49 másodperccel a vége előtt, 65-63-nál még felcsillant a remény arra, hogy mégis a magyar együttes kerüljön ki győztesen a meccsből, de a sorozatban büntetőket dobható gallok még meg tudták rázni annyira magukat, hogy ha csak kevéssel is, de győzzenek.

Mindkét csapatból többen is a kipontozódás határán fejezték be az izgalmas mérkőzést. A statisztikák alapján  pedig nem tűnik úgy, hogy bármiben is jelentős különbség lett volna  a két egylet között, kivéve a lepattanókat. Ebben egyértelműen jobbak voltak a franciák. Sajnos a PEAC játékosai rengeteg távoli dobást rontottak, így Williams remek, 27 pontos teljesítménye sem volt elég az idegenbeli bravúrhoz.

Fotó: fibaeurope.com

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus