Vasas-PINKK: fiatalok a főszerepben

Jól tartotta magát a Vasas a PINKK-Pécs ellen, de a bajnok összességében magabiztosan, 80-62-re győzött a fővárosban.

MKB-Euroleasing Vasas – PINKK-Pécsi 424 62-80 (15-24, 11-15, 11-23, 25-18)
Budapest, Pasarét, NBI, 5. forduló, vezette: Vida, Minár, Török Z.

Alig telt el három perc a feldobást követően a PINKK máris 10-2-re vezetett, köszönhetően Nagy és Putnina tripláinak. A Vasas aztán Határ vezetésével kezdett zárkózni, olyannyira, hogy Aho tempója után a 6. percben 13-13 állt az eredményjelzőn. Nagyon jól tartotta magát a fiatal Vasas, habár a hazai kispad technikai hibát kapott reklamálásáért, így a pécsiek a negyed végén büntetőkkel 24-15-re mentek.

A folytatásban igen hamar tíz fölé nőtt a különbség, Sánta triplájával 29-15-re vezetett a bajnok és bár ekkor úgy tűnhetett, hogy „bedarálja” a Vasast, ám nem így történt. A hazaiak tartották magukat és Bagi kosarával 26-39-cel zárult a félidő.

A fordulást követően aztán elkezdte növelni előnyét a PINKK, amelyben Roberto Hernandez szintén sok lehetőséget adott a magyar és a fiatal játékosoknak. Ezzel kiválóan élt Katona, aki rendkívül ponterősen játszott, elsősorban az ő, illetve az ex-vasasos Adamecz kosaraival alakult ki a legnagyobb, 29 pontos különbség (43-72). Az utolsó percekben aztán kicsit visszavett a koncentrációból a pécsi csapat és ezt szépen használta ki a Vasas, amely Aho és Határ kosaraival végül 62-80-ra alakította a végeredményen.

Vasas: Aho 16, Cymmer 4, Farkas F. 6, Tóth T. 3, Határ 16. Csere: Bagi 4, Bajnóczi 4, Solymosi, Gocsmann, Szalay 3, Gundel-Takács, Müller 6/6. Vezetőedző: Krivacsevics Dragoljub

PINKK: Faulkner 7, Key 2, Sarok 5, Nagy D. 5/3, Putnina 10/6. Csere: Katona 15/3, Sánta 6/3, Őri 2, Stewart 4, Adamecz 20/12, Domokos 4. Vezetőedző: Roberto Hernandez

Fotó: pinkk.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus