Végig vezetve nyert rangadót a Sopron

Élvezetes, színvonalas rangadón nyert az alapszakaszt megnyerő Sopron a bajnoki címvédő PINKK ellen. Sterbenz László együttese az első negyed végén megugrott. A folytatásban ugyan többször is szorossá tudta tenni a meccset a légiósai vezette PINKK, ám a kritikus helyzetekben soproni részről valaki mindig tudott tolni egyet a csapat szekerén.

Uniqa Euroleasing Sopron - PINKK Pécsi 424 85-76 (24-16, 17-21, 23-18, 21-21)

Hartley vezérletével a Sopron kezdett jobban, hamar ellépett 9-4-re az éllovas a bajnoktól. Kuttor duplával, majd triplával szerzett nagy örömöt a soproni szurkolóknak, akik a negyed közepén, 16-6-nál már 10-et számolhattak a bajnokra. A negyed második felében Stewart pályára lépésével kiegyenlített lett a játék.

A második szakaszt Halvarsson villanásai révén a bajnok kezdte jobban, 5 pontra feljött. Ekkor azonban újítani tudott a Sopron, amely Crvendakics, majd Ciglar és Simon villanásaival egy 5 és 10 pont közötti előnyt állandósított. A félidő végén ugyan Sztankovics vette vállaira a soproni csapatot, Laczi triplájával azonban 6 pontra zárkózott föl a bajnok. A félidő végeredményét Faulkner büntetői állították be, szünetig 4 pontra csökkent az Uniqa előnye.

Simon duplázta meg ezt gyorsan két duplával a második félidő elején. Újra Halvarsson villant egy kosár plusz büntetős akcióval, majd Egnell kosarát követően rég nem látott közelségbe került a bajnok az éllovashoz, 3 pontra zárkózott föl. Újra Sztankovics szerzett kiélezett helyzetben kosarat hazai részről, majd a negyed hajrájában Krnjics "rázta meg" magát, kosaraival 12 ponttal ellépett a 10-2-es futást bemutató Uniqa. A negyed egy olyan Ruják-triplával zárult, amelynek nem igazán örültek Sopronban, a PEAC hátvédjének távoli találatával a szakasz végén 9 ponttal vezetett az éllovas.

A záró negyed elején Egnell triplájával 6 pontra csökkentette hátrányát a bajnok. Ekkor Krivacsevics állt a Sopron élére, s ügyes megmozdulásai után 10 pont fölé nőtt a hazai előny.  Nem adta olcsón a bőrét a bajnok, a negyed közepén Faulkner vezérletével 4 pontra feljött. Ekkor azonban a Simon-Sztankovics duó jóvoltából, egy 10-2-es szakaszt produkálva döntő rohamot mutatott be a végig vezető Sopron, amely ennek köszönhetően megnyerte a színvonalas rangadót.

Sopron: Ciglar 9, Hartley 9, Simon 16, Kuttor 5/3, Sztankovics 19. Cs: Crvendakics 4, Weninger 2, Krnjics 12, Krivacsevics 9, Zsovár.

PINKK: Faulkner 14, Sánta, Egnell 11/3, Őri 4, Halvarsson 20. Cs: Ruják 3/3, Stewart 9, Nagy D. 2, Sarok 7, Laczi 6/6.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus