Visszajött a párharcba a Győr

Az utolsó negyedben állva hagyva a PINKK-et 60-47-re győzött Komlón a Győr, kiharcolva ezzel a mindent eldöntő harmadik mérkőzést.

PINKK-Pécsi 424 – CMB Cargo-UNI Győr 47-60 (16-15, 15-16, 11-12, 5-17)
Komló, rájátszás, negyeddöntő, 2. mérkőzés. Vezette: Györffy, Farkas, Balog

A párharc első mérkőzésének újrajátszását követően a bajnoki címvédő PINKK került előnybe, így a komlói összecsapáson akár az elődöntőt is kiharcolhatta volna David Leman csapata. A győrieknek természetesen ennek megakadályozása volt a céljuk.

A hazaiak kedve szerint indult a mérkőzés: Faulkner és Őri is triplát dobott, ráadásul a negyed derekán Vajda megkapta második faultját és le kellett cserélnie Völgyi Péternek (10-4). Amúgy is rengeteg személyi hiba tördelte a játékot, érezni lehetett, hogy komoly tétje van a mérkőzésnek. A Győr a negyed második felében felzárkózott és egy Sánta - Czirják triplaváltás után Vajda büntetőivel 16-15-tel zárult az első tíz perc.

A folytatásban néhány perc alatt három triplát is dobtak a vendégek, Radocaj és Ivanovics révén 29-21-re lépett el a Győr. Ezt követően viszont Faulkner kapcsolt egy fokozattal feljebb és hiába kért időt Völgyi Péter, az amerikai zsinórban dobott nyolc pontjával a nagyszünetre kiegyenlített a PINKK.

A térfélcsere után beragadtak a baranyaiak, több mint négy percig nem találtak a gyűrűbe. Radocaj révén ismét a győriek jártak előrébb, aztán Sarok két hármassal törte meg a pécsi gólcsendet (37-37). Hiába vezetett öt ponttal a PINKK, ám a meccs hektikusságát jól jelezte, hogy a negyed utolsó pillanatai Vincze és Vajda révén ismét győri előnyt eredményeztek (42-43).

A záró szakaszban ismét hosszú percekig nem született PINKK-kosár, ez pedig Radocaj pontjai után késztette időkérésre David Lemant (42-48). A helyzet ezt követően sem változott sokat: a Győr okosan játszva tartotta előnyét, míg a hazaiak kilenc perc alatt mindössze egy Sarok duplával „jelentkeztek”, ez pedig egy bajnoki negyeddöntőben vállalhatatlan. A kegyelemdöfést előbb Laklóth majd Ivanovics triplája adta meg – a Győr komlói sikerével visszavette pályaelőnyét és csütörtökön hazai pályán készülhet a mindent eldöntő harmadik mérkőzésre.

PINKK: Faulkner 12/3, Sarok 9/6, Egnell 6, Őri 8/3, Stewart 4.
Csere: Halvarsson 2, Ruják 3/3, Sánta 3/3.

Győr: RADOCAJ 20/9, Koch 2, IVANOVICS 12/9, Laklóth 7/3, VAJDA 11/3.
Csere: Czirják 3/3, Vincze 5, Horváth K.

A két győzelemig tartó párharc állása: 1-1.

Fotó: gyorikosar.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus