Zalaegerszegen nyert a Szekszárd

Hiába kezdett jól hazai környezetben a ZTE NKK, de a Zele Dorina vezette Atomerőmű KSC Szekszárd végül 82-67-es győzelmet aratott a női NBI-ben.

ZTE NKK – Atomerőmű KSC Szekszárd 52-54 (20-17, 10-17, 22-20, 15-28)
Zalaegerszeg, női NBI, Vezette: Surányi, Gelencsér, Praksch

A ZTE eddig egyetlen vereséget szenvedett a bajnokságban: egyetlen ponttal, 65-64-re kaptak ki Szekszárdon. Bár tulajdonképpen tét nélküli zajlik a bajnokság mostani szakasza, a visszavágás azért fűthette a zalaiakat.

Így is kezdett a ZTE, hiszen Horváth és Czukor pontjaival 10-2-re elléptek. A vendégek Kovalcsik révén ébredtek, majd Hajdú hármasával 14-11-re zárkóztak. A hazaiaknál a frissen igazolt montenegrói Sanja Knezevics is pályára lépett és rögvest egy duplával jelentkezett az erőcsatár.

Az első negyedben végig a zalaiak jártak előrébb, de nem tudtak elszakadni a Szekszárdtól. A folytatásban aztán a vezetést is átvette a vendég csapat, a hibátlanul célzó Zele révén 23-22-re már ők vezettek. Varga első kosarával visszavette ugyan a vezetést a ZTE, de a félidő zárása a Szekszárdnak sikerült jobban. Hajdú két hármast is berámolt, így 34-30-re vezettek a nagyszünetben.

A 23. percre tovább növelte vezetését a Szekszárd. Fritz ugyan hármast szerzett, de Zele 2+1-e majd Studer Zsuzsa és Scsekics távolija már tíz pontos tolnai előnyt jelentett (37-47). Hazai oldalon Varga Zsófia igyekezett közelebb hozni övéit, de 46-51-nél Studer egy triplával hűtötte a kedélyeket. A negyed végén büntetőkkel aztán felzárkózott a ZTE (52-54).

Fej-fej mellett haladt a két csapat a záró szakaszban. Hazai részről Varga, míg a vendégeknél a még mindig rontott dobás nélkül álló Zele vitte a prímet (60-60). A kosárváltást Dusanics törte meg öt pontjával, amellyel ellépett a Szekszárd. A végjátékhoz közeledve tartotta vezetését Magyar Gergely csapata, hiába voltak jó megmozdulásai Fritznek, a nagyszerűen játszó Zele végleg eldöntötte a mérkőzést. A lefújás előtti büntetőkkel pedig végül nagynak mondható különbséggel, 15 ponttal nyert a Szekszárd (67-82).

ZTE: Fritz 16/3, Fuisz 4, Varga Zs. 19, Czukor 10/6, Horváth Zs. 12. Csere: Knezevics 4, Török 2, Vágvölgyi, Balogh J.

Szekszárd: Scsekics 11/6, Studer Zs. 13/6, Kalocsai 4, Zele 19, Kovalcsik 6. Csere: Simon A. 4, Dusanics 13/3, Hajdú 9/9, Tamis 4.

Kipontozódott: Czukor (38. perc), Fuisz (40. perc), Varga Zs. (40. perc).

Fotó: kscszekszard.hu (Jantner Fotó)

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus