A PEAC-Pécs szerződtette a szerb bajnok irányítóját

A PEAC-Pécs női kosárlabdacsapatának kerete tovább formálódik: leigazolták a 21 éves, 178 cm magas Sanja Mandicot, aki az előző években a bajnokságot nyert Radivoj Korac csapatának irányítójaként tagja volt az Európa-bajnok szerb válogatott bővebb keretének.

A pécsiek sajtóközleménye:

Sanja Mandic a fiatal szerb játékos-generáció egyik legtehetségesebb tagja, többen azt tartják róla, hogy kora ellenére a nemrégiben befejeződött bajnokság legjobb irányítója volt. Ezt igazolja, hogy az egyik európai kosárlabda portál őt választotta meg a legjobb játékmesternek hazája bajnokságában. Tavaly 26 meccsen 10,3 pont, 3,9 lepattanó és 5,5 assziszt volt az átlaga, és az is sokatmondó, hogy a veretlenül bajnoki címet nyerő Radivoj Korac együttesének alapemberévé vált.

Mandic tagja volt a szerb nemzetközi programnak az elmúlt években, szerepelt az U19-es és az U20-as válogatottban is, az utolsó két évében pedig a felnőtt válogatottnál vették számításba – a bővebb keretben. A PEAC-Pécs szakvezetője, Boris Maljkovic már a kadett korosztálytól felfigyelt a játékosra, és nyomon követte a karrierjét.

– Nagyon örülök, hogy hozzánk szerződött – mondta Boris Maljkovic. – A játék minden részében jó teljesítményre képes, kiváló érzékkel szervezi a támadásokat, remek asszisztokat ad a társainak. Emellett ponterős is, és a védekezésben is jó, persze utóbbiban mindig lehet fejlődni.

– Sanja Mandic leigazolásával a PEAC-Pécs folytatni kívánja azt a hagyományt, hogy olyan fiatal délszláv játékosoknak biztosít lehetőséget a fejlődésre, akik odahaza már bizonyítottak, és megértek a továbblépésre egy erősebb bajnokságba – világította meg a Mandiccsal kötött egy éves megállapodás hátterét Kond Árpád ügyvezető igazgató. – A játékosról szakvezetőink kifejezetten jó véleménnyel vannak. Játéktudása mellett emberileg, mentalitását tekintve is bele fog illeni a csapatunkba. Bízom benne, hogy segít megörvendeztetni szurkolóinkat jó irányító játékával, a személyes karrierjében pedig egy fontos és sikeres állomás lesz Pécs.

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus