A Sopron a favorit, de semmi nem biztos

Túl sok tényező nem szól a bajnoki címvédő győri csapat mellett a ma kezdődő női bajnoki döntőben. Egyértelműen a pályaelőnyt élvező, az évad során hazai fronton veretlen Uniqa Euroleasing Sopron a finálé favoritja. "Fussuk át"  mi minden szól a Sopron és mi az, ami a HAT Agro UNI Győr mellett.

Mindkét csapat kerete változott a szezon során. A Soprontól ketten mentek és ketten jöttek, a Győrből 3 játékos távozott és 2 érkezett.

A soproni klubtól Zavecz Hanna a sérülése miatt a vártnál visszafogottabban teljesítő, amúgy roppant rokonszenves ausztráliai magyar bedobó, valamint a csapatban a helyét egész soproni tartózkodása alatt nem igazán találó lett Anita Teilane távozott. A két érkező - de talán pontosabban fogalmazunk, ha visszatérőknek nevezzük őket - nem csöppent idegen környezetbe, hiszen Amber Holt, valamint Cserny Réka egyaránt játszott már, sőt szép sikereket ért el a Székely irányította soproni csapattal. Bár körülöttük a társaság jelentősen megváltozott, amióta elmentek, mégis mindketten aránylag könnyen "visszarázódtak", s ez különösen a sport helyett az éveken át  a civil szférában dolgozó Cserny esetében kellemesen  lepte meg a soproniaknak. Rövidre zárva a játékoscserékkel egyértelműen erősödött a Sopron, a két váltás szakmai előrelépést hozott Székely Norbert együttesénél. Az Uniqa még az esélyesség terhét is könnyen viselve gond nélkül verte a kupadöntőn legnagyobb riválisát, bajnoki döntőbeli ellenfelét, a győri csapatot.

Azt a győri együttest, amelynek gyakorlatilag a komplett centersora távozott szezon közben. Talán Shegog elvesztését nem fájlalják annyira, de a lett Ieva Kublina és a nagy reményekkel Pécsre szerződő addigi csapatkapitány, Nagy-Bujdosó Nóra távozása jelentős érvágás volt a bajnoknál...Az már más kérdés, hogy a távozó ex-cséká a négy közé sem jutott új együttesével, a győriek pedig beverekedték magukat a fináléba. Az érkezők Cindy Lima és Tangela Smith korábban sikeres játékosok voltak, Lima Európa-bajnoki érmes, Smith pedig játszott az amerikai profi bajnokság a WNBA All Star-gáláján. Ők azonban - ellentétben a Sopron két szezon közben (újra le)igazolt játékosaival - egy számukra teljesen ismeretlen közegbe csöppentek...nem is igazán találják a helyüket - eddig.

Kicsit egy más szakterületre áttérve a Sopronnál a játékoscserékkel a csapat nagyjából egy olyan házra emlékeztetett, amely már áll, csak a "belső munkálatok" voltak hátra... Nos, úgy tűnik, a burkolást, vakolást  azóta nagyjából elvégezte Székely Norbert és stábja...

Győrben viszont egy nagy vihar egész egyszerűen lesodorta az épület tetejét, mondjuk a két felső szintjét....Talán már egyet sikerült ráhúzni, de az eső ha esik még beesik a győri építménybe, ráadásul az új csapatkapitány, Simon Zsófia is kidőlt a sorból...Kérdés, a döntő során találnak-e olyan új, speciális eljárást, amelynek segitségével "rohammunkában" be tudják fejezni a házat - azaz össze tudják rakni a csapatot.

Említettük Simon Zsófia, a válloperáción átesett új győri "cséká" hiányát. Sopronban ugyan három sérült is van, Szabó Fenni, Licskai Zsófia és Vágvölgyi Petra. Mivel Szabó sokáig lábadozott, ebben a szezonban nem volt meghatározó, azt gondoljuk bár A Győr csupán Simonra nem számithat, ez nagyobb veszteség a Győrnek, mint a három fiatal hiánya a Sopronnál. Egy meccsen mindenesetre, ám ez egy több mérkőzéses sorozat lesz.

A Sopron a Győrt a kupadöntőn 77-50-re, a győri alapszakasz meccsen 76-62-re, a soproni bajnokin pedig 81-58-ra verte, tehát a szezon során Fűzy Ákos tanitványai számára nem sok babér termett Székely Norbert együttesével szemben.

Ez utóbbi minden bizonnyal igyekszik óva inteni játékosait, hogy mindebből  bármilyen következtetést levonjanak. Egészen más okból nyilván kollégája is ugyanezt próbálja elérni Raksányi Krisztinával és társaival.

Amiben a Győr - persze nem a bajnokságban, hanem az Euroligában - jobbnak tűnt a megyei riválisnál az a szoros végkimenetelű összecsapások megnyerése. A nemzetközi porondon több kiélezett végjátékba torkolló összecsapást is megnyertek a győriek, míg a soproniak az ugyanilyen ütközeteiket szinte kivétel nélkül elbukták...Persze e meccseket még a szezon első felében rendelkezésre álló kereteikkel játszották az együttesek - a változások utáni állapotokat már próbáltuk érzékeltetni.

A miskolci elődöntő alapján úgy tűnik, az átalakított Győr is tud szoros meccset nyerni - persze a Diósgyőrt idegenben megverni azért messze nem akkora haditett, mint odahaza mondjuk a Wisla Krakkó, vagy a Rivas Ecopolis csapatát...A Sopron hazai fronton még nem játszott szoros mérkőzést.

Mivel több - legalább 3 - meccses sorozatról beszélünk az még a győriek malmára hajthatja a vizet, hogy amig Székely Norbert csapata 7 játékossal nyerte meg az elődöntőt, addig Fűzy Ákos 8 játékost forgatott..Ha ez a döntőben is így lesz, ennek 4 vagy 5 meccs esetén lehet jelentősége.

És egy érdekesség a végére: Székely Norbert és Fűzy Ákos vezetőedzőként eddig kétszer csatázott egymással bajnoki döntőben és mindkétszer Fűzy együttese - 2010-ben a Pécs, 2012-ben pedig a Győr - ünnepelhetett...

Ma 18.45-kor tehát feldobják a labdát a 2012-13-as évad női bajnoki döntőjében.

Fotó: Tóth Zsombor

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus