A spanyolok egyetemi szinten is nagyon jók

Rövid időszakokban tudott csupán egyenrangú ellenfele lenni a pécsi női gárda az egyetemi Európa-bajnokságon a spanyol Valenciai Egyetem együttesének. A vártnál jóval nagyobb különbségű, 35 pontos vereséggel kezdtek a pécsi lányok.

Pécs-Valencia 41-76 (9-18, 15-19, 9-15, 8-24)

Valenciában a helyi egyetemi csapat vezetői jól emlékeznek még arra a csapatra, amely tavaly tavasszal Ros Casares néven Euroligát nyert, s benne annak magyar kosarasára, Honti Katára.

Egyetemi együttesük érdekes szerkezetű. Vagy 7 játékosuk mindössze 170 centi körüli, ám villámgyors kosaras, s játszik az együttesükben egy 194 centis center is... A pécsi csapat játékosai e két határ között nagyjából középen "helyezkednek el" a magasságukat illetően.

Idegesen kezdett mindkét csapat, több, mint 2 perc elteltével a egy triplával a spanyolok szereztek vezetést. Három és fél perc elteltével 5-0-s Valencia vezetésnél Tálos Zoltán időt kért, nyilván játékosait megnyugtatandó. Több, mint 4 perc elteltével, 7-0-nál a MEFOB MVP, Ignácz Dorottya értékesített 2 büntetőt. Roppant kellemetlen stílusban kosaraztak a gyors lábú spanyolok, egész pályán űzték a pécsieket. Ennek ellenére jó fél perccel Ignácz büntetői után Orbán Johanna egy látványos "piruett" után megszerezte a pécsi csapat első mezőnykosarát. Az igazi nagy lökést ez adta a PEAC-nak, Ignácz és Orbán ügyes megmozdulásai révén a 8. percben 1 pontra jöttek föl a lányok. Ekkor azonban kicsit túlpörgött a pécsi csapat, sorra adták el a labdákat a lányok, a spanyolok pedig köszönték szépen, egy 7-0-s futással újra megléptek. Az első negyedben pécsi részről csak Ignácz és Orbán volt eredményes.

Spanyol kosárral kezdődött a második negyed, Orbán felelt rá, de jött egy tripla a túloldalról. Gyorsan, kultúráltan passzolták ki a pécsi zónát a valenciai egyetemisták s a 12. perc végén már 26-11-re vezettek. A folytatásban Szabó Enikő bedobott egy büntetőt, személyében a harmadik pécsi játékos iratkozott fel a pontszerzők közé. A spanyol letámadás intenzitására jellemző, hogy olyan módon is eladott labdába hajszolták a pécsieket, hogy a lányok nem tudták 8 másodperc alatt átvinni a labdát a félpályán. Ezekben a szituációkban azért érződött, hogy a felkészülés során "csak" edzettek, edzőmeccset nem játszottak. De ha játszottak is volna,  ilyen intenzitású védekezésre nem nagyon tudtak voltak felkészülni. A 17. percben 20 pontra nőtt a különbség, amikor Szabó triplakísérlete után becsorgott a labda a gyűrűbe. Őt ez átlendítette a holtponton, magabiztossá vált, egyre másra dobta a kosarakat, gyakorlatilag egymaga hozva vissza a 10 pontos lélektani határ közelébe a pécsi csapatot. Úgy állt -13-ra a Pécs, hogy mindössze 3 játékosa szerzett kosarat az első félidőben.


Három gyors kosárral kezdett szünet után a Valencia - sajnos szétesően a Pécs. Az első pontokat egy amúgy gyönyörűen kijátszott akció végén Ignácz révén szerezte a PEAC - több mint 4 perc után. Ezt követően Raus Barbara vágott be egy triplát, ám a Valencia magabiztos vezetését nem veszélyeztették e villanások. A negyed végén beeső spanyol hármassal pedig ismét közel 20 pontra nőtt a hátrány.


A záró szakasz Csicsók Emese kosár plusz büntetős akciójával kezdődött, jól "olvasva" a spanyol akció folytatását szerzett előtte labdát. Ez azonban ismét csupán egy röpke fellángolás volt, ismét a Valencia percei következtek. Két szerencsés triplával 20 pont fölé duzzadt a két csapat közötti távolság. Sőt, a negyed közepén jött néhány újabb eladott labda s a különbség a 37. percben 30 pontra nőtt. A végére szétesett a pécsi együttes játéka, semmi sem jött - illetve ment - be.


Pécs: Kovács, Ignácz 10, Orbán 8, Szabó 11/6, Seri 1. Cs: Csicsók 3, Végh 3, Baka, Raus 5/3

Tálos Zoltán: - Sebességben, agresszivitásban és elsősorban hitben felülmúltak minket a spanyolok. Az első félidőben megilletődötten játszottunk, a másodikban pedig egy-két jó megoldás után, amikor lehetett volna egy- egy ígéretes periódusunk, buta hibákkal hamar megtörtük a saját lendületünket.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus