Amerikai center a Diósgyőrnél

Tovább bővült a Work Force DVTK kerete, amely szerződtette a 25 esztendős, 195 cm magas Rebecca Tobint.

Az amerikai center 2011-ben végzett az Arizona State egyetemén, majd azt követően Olaszországban és Romániában kosarazott. A tavalyi évadot a romániai Alba Iulia gárdájánál töltötte, ahol 35 mérkőzésen átlagban 15.2 pontot és 7 lepattanót szerzett, valamint közel 1 dobást blokkolt.

Tobin a csapatával a 4. helyen végzett a román bajnokságban, miután az elődöntőben a későbbi ezüstérmes Targoviste csapatától vereséget szenvedtek.

A DVTK a tervek szerint a nemzetközi porondon az Európa Kupában és a Közép-Európai Ligában is megméretteti magát.

Az már korábban eldőlt, hogy marad a Peresztegi Nagy Ákos által irányított miskolciaknál az elmúlt bajnokság legponterősebb játékosa az amerikai Brittainey Raven, valamint a csapatkapitány Bukovszki Mónika és Szabó Petra is, valamint a fiatalok közül Dubei Debóra, Sikora Emőke és Szabó Brigitta. Biztosan távozott a DVTK-tól a Fürtös Kata, Reiner Dóra, Lenita Sanford trió. Ugyanakkor, ahogy arról már korábban beszámoltunk a Diósgyőr megállapodott a két válogatott, Czank Tímea és Bálint Réka szerződtetéséről.

Forrás: dksk.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus