Az ezüstérmes is elkezdte

Szerdán a bajnoki és Magyar Kupa ezüstérmes HAT Agro UNI Győr lányai is megkezdték a felkészülést az új szezonra, amelynek első felében a Közép-Európa Ligában és az Euroligában lesznek érdekeltek. Az edző, Fűzy Ákos szerint az ismeretlenbe indulnak a csapattal.

"Olyanok vagyunk, mint Kolombusz Kristóf, felfedező útra indulunk, ahol nem tudjuk, hova is érkezünk. Persze egy útirány azért van, de a végcél bizonytalan" - fogalmazott a klub honlapján Fűzy az első foglalkozás után.

Az edzésről egyébként hárman hiányoztak, Dobos Ágnes az U18-as válogatottal az Európa-bajnokságra készül, míg a külföldiek közül az amerikai-izraeli Dannielle Diamant és a szerb Natasa Kovacsevics a jövő héten kapcsolódik be a munkába.

"A játékosok két hete egyéni program mellett kezdték meg a munkát, így nem a nulláról kezdünk. Az első hat hétben technikai, taktikai és erőfejlesztő foglalkozások váltják egymást, hol egyik, hol másik terület lesz hangsúlyosabb. Kilenc edzőmeccs vár a csapatra, szerepelünk többek között a Krasznai-kupán, a szokásos csehországi, trutnovi tornán, s mi is rendezünk egyet szeptember 21-étől, ahol a Sopron, a PINKK és az orosz Szpartak Moszkva lesz az ellenfelünk. Sok időnk nincsen, hiszen október elején már egymás után jönnek majd a fontos mérkőzések, mely nagyban meghatározhatja az egész szezonunkat" - folytatta a szakvezető, aki nyitóbeszédében a célokat is vázolta a lányoknak.

"Először is az új játékosoknak elmondtam, ők nem véletlen kerültek ide, hosszas válogatás után esett rájuk a választás. Remélhetőleg bizonyítani tudják, hogy helyes volt a döntésünk. Ami a szereplésünket illeti, a bajnokságban a múlt kötelez bennünket, még akkor is, ha ez egy átalakított csapat, de azért az elődöntőbe illő lenne bejutnunk. A Magyar Kupában nyolcas döntő lesz a bajnoki helyezések alapján, itt nem tudni, mire lehet számítani, az Euroligában pedig akár a továbbjutás sem elképzelhetetlen a hatos csoportból, amibe kerültünk, lehet egy-két győzelem is elég lehet" - mondta végezetül Fűzy Ákos.

A győri csapat kerete a 2013/2014-es szezonra: Samantha MacKay, Czirják Noémi (1-es poszt), Kovács Krisztina, Semsei Barbara, Pénzes Kinga, Milica Ivanovics, Laklóth Anna (2-3), Dobos Ágnes, Mansaré Manty, Tullner Evelin, Natasa Kovacsevics, Dannielle Diamant (4-5).

Fotó: sport.hir24.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus