Balla Bernadett és Szécsi Orsi dupla-dupla közelében

Újabb hetet hagytak maguk mögött az amerikai egyetemeken kosarazó magyar lányok. Csapataik mérlege, ahogy az ő teljesítményük is, vegyes képet mutat.

Kifejezetten sikeres hetet hagytak maguk mögött a Balla nővérek, csapatuk mindkét meccsét megnyerte, s ők jelentős szerepet játszottak mind a két sikerben. 

Az Oral Roberts a Stephen F. Austin ellen lejátszott meccsén mindkét Balla-lány csereként lépett pályára, s Dorottya, valamint Bernadett is sokat tett a  64-55-ös sikerért. Előbbi 24 percet játszva 4/6-os dupla-, 0/4-es triplamutatóval, mindkét büntetőjét értékesítve 10 pontig jutott, ezen túlmenően volt még 1-1 lepattanója, gólpassza s eladott labdája. Bernadett 22 perc alatt 6/7-es duplamutatóval, egyetlen büntetőjét elhibázva 12 pontot tett a közösbe. Leszedett emellett 5 lepattanót, volt 1 gólpassza s 3 eladott labdája.

A Northwestern State elleni 62-51-re megnyert mérkőzésen szintén a padról érkeztek a nővérek, ez Bernadett nagy meccse volt, s Dorottya is hasznossá tette magát. Kezdjük ez utóbbi reménységünkkel, 2/5-ös dupla- és 1/4-es triplamutatóval 7/3 ponttal zárta 24 perces bevetését, volt 1-1 lepattanója s eladott labdája, valamint 5 gólpasszt osztott ki társainak. Bernadett ezúttal 28 percet kapott, 7/12-es dupla, valamint 5/6-os büntető mutatóval 19 pontjával csapata legeredményesebb játékosának bizonyult.  Lekapott 8 lepattanót (4-4 védő s támadó) és volt még 2-2 szerzett, illetve eladott labdája - ezen a meccsen ő volt csapata legjobbja, vezéregyénisége. 

A FIU csapatában ismét csak Lábady Zsófi játszott a múlt heti felemás mérleget hozó - 1 győzelem 1 vereség - két mérkőzésen.  A North Texas ellen 66-59-re elveszített meccsen 22 percet töltött a pályán és, 2/3-as duplamutatóval szerzett 4 pontja mellé még leszedett 3 lepattanót. Ezek után az UAB otthonában 62-51-re megnyert meccset végigjátszotta - igen hasznosan. 1/4-es dupla-, valamint 1/1-es triplamutatóval 5/3 ponttal fejezte be a mérkőzést, de emellett volt 9 lepattanója (4 támadó), 5 gólpassza, valamint 2-2 blokkja s eladott labdája. Érdekességként említjük meg, hogy csapata legjobb dobója ezen a meccsen Jerica Coley úgy dobott 38/15 pontot, hogy nem kevesebb, mint 35 (!) alkalommal kísérletezett a mezőnyből, A tripla- és a büntetőmutatójával nem is volt semmi gond (5/9) és 9/10, ám a 7/26-os "duplázás" mondjuk érdekes adat...

Egyetlen fellépése volt a Duquesne csapatának, Szécsi Orsi és Szamosi Amadea együttese folytatta jó sorozatát, ezúttal Richmondba látogatva 77-65-re verte a VCU együttesét. Orsi egyetlen lepattanóval maradt el a dupla-duplától, 39 percet játszva 12 pontot dobott (4/10 dupla, 4/6 büntető), leszedett 9 lepattanót (4 támadó), volt 3-3 gólpassza s eladott, illetve 1 szerzett labdája. Amadeának ezen a találkozón 5 perc jutott, egyetlen duplakísérletét pontokra váltotta, s két pontja mellé 2 lepattanót (1-1 védő és támadó) is szerzett. 

Szabó Fanni együttese, a Dartmouth ezúttal annak a Harvardnak az otthonában lépett pályára, amelytől két hete hazai környezetben kikapott. Nos, idegenben is, méghozzá 77-59-re. Szafi 27 percet játszott, 1/3-as dupla-, 2/4-es tripla- és 2/2-es büntetőmutatóval 10/6 ponttal zárta a találkozót. Statisztikai lapján még 2-2 lepattanó és gólpassz, valamint 1 szerzett labda olvasható.

Csutorás Fanni csapata, az Iowa Reivers rangadót nyert. A NIACC otthonában lejátszott összecsapás előtt mindkét csapatnak 1-1 veresége volt, s a 74-53-as Iowa sikerrel végződött mérkőzés után Fanniéknak maradt is. A pécsi játékos 3/11-es dupla- és 1/2-es triplamutatóval 9/3 ponttal járult hozzá csapata újabb győzelméhez.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus