Beharangozó: Női NB I - 2. forduló

Holnap a 2. fordulót rendezik a női élvonalban, amelyből a Vasas - Uniqa Euroleasing Sopron meccset már korábban lejátszották. Első látásra – talán egy összecsapást leszámítva – elég egyoldalú mérkőzések várhatók. Persze a papíron esélytelenebbek azért boríthatják a papírformát – többek között éppen azért, mert felszabadultan, veszítenivaló nélkül játszhatnak.

 ZTE NKK -Ceglédi EKK

A színmagyar, összeszokott, tapasztalt játékosokkal felálló tavalyi bronzérmes zalai együttes összecsapása a jelentősen átalakult, három lengyel légióst foglalkoztató ceglédi együttes ellenében amolyan „országos egyesnek” tűnik. A felkészülési mérkőzések során az Euroligára készülő győrieket is „elkapó” zalaiaknak Szalay Virág vezérletével a nyitányon egy negyed jó játék elég volt a biztos győzelemhez a BSE otthonában. A bajnokságot éppen a győriek ellen kezdő ceglédiek pedig szünet után nőttek fel a feladathoz. Kérdéses a vendégeknél, felépül-e a lengyel bedobó, Claudia Sosonowska, ám még ha játszhat is, a hazai csapat az esélyes.

 

BSE FCSM – UNI SEAT Győr

Amennyiben „számszakilag” az eddigi tendenciát követi, akkor vagy 75, vagy kerek 100 pontot dob Puskás Artúr az előrehozott nyitányon 25, a második meccsén pedig 50 pontig jutó együttese. A zalaiak ellen már helyenként bátran, ügyesen kosarazó BSE szakvezetője gyaníthatóan bármelyik számítás szerinti eredményt boldogan aláírná. Persze azért ehhez a győrieknek is lesz majd egy-két szavuk. Még akkor is a vendégek az esélyesek, ha a palánk alól várhatóan hiányzik majd a két légiós center, a Göcsej-kupán megsérült cseh Sujanová, valamint a meccs napjának reggelén Budapestre érkező s az összecsapást a helyszínen megtekintő Quanitra Hollingsworth.

 

FTC – DKSK MISI

A játéknap legkiegyenlítettebb összecsapásának ígérkezik az első fordulóban parádés kezdés után végül drámai csatában a bajaiakkal szemben hazai pályán alulmaradó diósgyőriek népligeti vendégjátéka. Kérdés, a nyerő helyzetből elveszített meccset lélektanilag hogyan dolgozza föl Milen Vukicsevics együttese. A Diósgyőrrel szemben a Fradi nem kezdett túl jól a nyitányon a BEAC ellen, de a szoros első félidő után a harmadik negyed jó játéka elegendő volt a biztos győzelemhez Farkas Sándor tanítványainak. Most azért várhatóan a múlt hét végén mutatottnál azért több kell az újabb sikerhez Englertéknek.

 

Bajai NKK – ELTE-BEAC Újbuda

A bajaiakat – legalábbis lelkileg - nyilván alaposan feldobta, hogy hatalmas hátrányból, vert helyzetből tudtak nyerni a Diósgyőr otthonában. Persze azért az is befolyásolhatja a teljesítményüket, hogy a fordítás fizikálisan mennyit vett ki a bajai lányokból. A BEAC önmagához képet remek első félidőt produkált a Fradi ellen, és amennyiben ezt a koncentrált, jó teljesítményt időben "kijjebb tudják tolni", azaz nem csupán 20 percen át képesek rá az egyetemiek, akkor megnehezíthetik az esélyes hazai csapat dolgát.

Fotók: ztenkk.hu, boon.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus