Bravúr után - újabb nagy csata előtt

Parádés játékkal fényes, 64-46-os győzelmet aratott Izraelben női nemzeti csapatunk. Holnap újabb nagyon fontos meccset játszanak Stefan Svitek tanítványai, akik Sopronban Ukrajna legjobbjait fogadják.

Elsősorban szenzációs első félidei védekezésének köszönhette a magabiztos idegenbeli sikerét női nemzeti együttesünk, amely az első 20 percben mindössze 16 ponton tartotta riválisát. A szünetben megszerzett 24 (!) pontos előnyt gond nélkül tartották Hontiék, s egy rangadónak számító, igen fontos tétmeccsen idegenben sikerült magabiztos győzelmet aratniuk.

A siker értékét növeli,hogy lányaink - finoman fogalmazva - nem túl jó dobóteljesítménnyel érte el a válogatott. A hárompontosokat 1/16-os "találati aránnyal" értékesítették legjobbjaink, de még így is 6,25%-kal felülmúlták a távolról 0/9-cel dobó hazaiakat. A büntetők sem nagyon mentek a lányoknak, az 5/15-ös, 33%-os mutató elég vékonyka. Hogy ilyen dobóteljesítmény mellett mégis hogyan sikerült ilyen biztosan nyerni? Többek között a lepattanóharc 46-27-es megnyerésével, s a jobb csapatjátékkal, amit az is mutat, hogy a gólpasszok tekintetében 18-12-re felülmúlták a lányok ellenfelüket  A mieinknek 64 mezőnykísérletük volt, míg az izraelieknek csak 50, ráadásul a duplákat kimondottan jól (28/48, 583%) dobta a válogatott,szemben a vendéglátók 18/41-es, 43,9%-os mutatójával.

Örülni lehetett, ünnepelni persze nem nagyon, hiszen máris itt az új feladat, az új nagyon-nagyon fontos mérkőzés. Sopronban egy bizonyos szempontból pikáns találkozón Ukrajna legjobbjait fogadja Svitek együttese.
Az ukránok hazai pályán szenvedtek legutóbb fájó vereséget a másik szovjet utódállam, Fehéroroszország nemzeti csapatától. A nyitányon a minket is megverő fehéroroszok 55-51-es győzelmükkel megőrizték veretlenségüket. Mivel Ukrajna korábban Izraelben is kikapott, a holnapi soproni vendég számára a magyarországi fellépés az utolsó esély arra, hogy versenyben maradjon az csoport első két helyének azaz az Európa-bajnoki kvalifikáció megszerzéséért.

Az ukrán csapatban lesz egy játékos akinek számára a soproni MKB Aréna jóval inkább lesz hazai pálya, mint a magyar játékosok többségének. A soproni közönség egyik nagy-nagy kedvence, Olekszandra Kuraszova az ukrán csapat egyik meghatározó játékosa. Az előző évadban is Sopronban kosarazó kiválóságot - aki válogatottunk csapatkapitányának, Honti Katának csapattársa lesz Madridban, a Rivas Ecopolis együttesénél - biztos nagy szeretettel fogadja majd őt a soproni közönség, de azért reméljük, holnap szomorúan távozik korábbi sikerei színhelyéről...

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus