Csütörtöktől a húsz éveseké a világ

A szlovákok elleni két soproni előkészületi meccset - egy győzelem, egy vereség - követően kihirdette a törökországi Samsunban rendezendő női A-divíziós U20-as Európa-bajnokságon részt vevő magyar korosztályos válogatott keretét Székely Norbert, az együttes szövetségi kapitánya.


A szakvezető honlapunk érdeklődésére elmondta, mind emberileg, mind pedig szakmailag igen nehéz döntéseket kellett hozni a keret végső kihirdetése előtt, amikor az Eb-re készülő 15 játékosból kellett kijelölni a kontinensviadalon szereplő tucatnyi kosaras hölgyet. Székely kifejtette: a keretben nincs extra egyéni képességű kosaras, s az utazó keret kijelölésekor több, közel azonos tudású játékos között kellett dönteni. És hogy sikerült-e jó döntést hozni? Nos erről azt mondta a szakvezető, hogy a cél az A-divízióban való bent maradás, ha ezt eléri a csapat az siker, ám, hogy ez a most meghozott döntés mennyire mondható sikernek, arra igazából csak pár év múlva kaphatunk választ olyan módon, hogy a korosztályos keret játékosai közül ki milyen karriert fut majd be a felnőttek között.

Az együttes a kontinensviadalon igazi "halálcsoportba"került, egy négyesbe az orosz, az olasz és a francia együttessel.

Székely Norbert a felkészülés kapcsán elmondta, a németek elleni 3 és a szlovákok elleni két összecsapás kifejezetten hasznos volt. Mindkét rivális a mieinkhez hasonlóan az A-divízióban játszik. A lányok a saját bőrükön érezhették milyen agresszív, kemény s a passzsávokra koncentráló a védekezés s mekkora az iram - bár a csoportbeli riválisok minden bizonnyal erősebbek a németeknél s a szlovákoknál.

Székely Norbert a felkészülés közepette is figyelemmel kísérte a felnőtt Eb-t s mint mondta a koruk alapján 2-2 a felnőtt Eb-n is szereplő olasz illetve francia játékos akár az U20-as Eb-n is ott lehet, ráadásul az olasz irányító Dotto a talján felnőtt együttesben is fontos, meghatározó játékos volt.

AZ EB-KERET TAGJAI

Név          Születési idő              Magasság (cm)    Poszt               Klub

Koch Dóra 1993.04.17                           175         1               MKB Euroleasing Vasas

Czirkják Noémi 1993.07.27                           173         1               PEAC-Pécs
Fuisz Viktória 1993.05.08                           170         2               Kanizsa Vadmacskák
Katona Szidónia 1993.09.02                           177         2               MkB Euroleasing Vasas
Licskai Zsófia 1993.10.25                           189         4               Soproni Darazsak Akadémia
Vágvölgyi Petra 1993.05.16                           191         3               Soproni Darazsak Akadémia
Vukov Szonja 1994.02.01                           182         3               BSE
Szamosi Amadea 1994.02.01                           189         4               PEAC-Pécs
Barnai Judit 1994.01.17                           189         5               MKB Euroleasing Vasas
Határ Bernadett 1994.08.24                           208         5               MKB Eurolieasing Vasas
Böröndy Vivien 1995.01.10.                          163         1-2           Soproni Darazsak Akadémia
Horváth Bernadett 1996.08.27.                          170         1               Csata DSE

Fotó: kosarsport.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus