Danielle Page a Sopron új játékosa

Jelene Milovanovics kézközépcsontja eltört, a helyére Danielle Page érkezett a Sopron Baskethez.

A wb-sopron.com beszámolója:

Tavaly már nagyon szerettük volna a sorainkban tudni, ám akkor egy váratlan sérülés meghiúsította a leigazolását. Most azonban örömmel jelenthetjük be, hogy a rutinos szerb Olimpikon, Danielle Page zöld-sárgában folytatja pályafutását! 

Mint ismert, csapatunk egyik kulcsembere, Jelena Milovanovic a Lille elleni Euroliga mérkőzés második félidejében kézközépcsont törést szenvedett, és csütörtökön már a műtéten is átesett. Ezúton is jobbulást kívánunk Jecának! 

Érzékenyen érintett ez minket, és mindemellett azt a tényt sem hagyhattuk figyelmen kívül, hogy amerikai centerünk, Crystal Langhorne szerződése csak az Euroliga idejére szól. 

Klubunk vezetése rögtön megoldást keresett a kialakult helyzetre, és egy éjszaka alatt megoldotta a problémát! 

A 31 éves Danielle Page kiváló csapatjátékosnak, és védőnek számít, korábban megfordult a Bourges csapatában is. Az idei szezont az AGÜ Spor-nál kezdte meg, akikkel egy hajszállal csúsztak csak le az Európa Kupa rájátszásáról. A török együttesben az Európa Kupában mérkőzésenként több, mint 30 percet töltött átlagban a pályán. 13,8-as pontátlaga mellett, meccsenként leszedett valamivel több, mint 7 lepattanót, és kiosztott legalább két gólpasszt is. 

Danielle ma kora délután érkezik Sopronba, majd alapos orvosi vizsgálaton esik át. Reményeink szerinte a Castors Braine ellen már csapatunk színeiben futhat ki a pályára. 

Szerződése a szezon végéig szól.


Forrás - wb-sopron.com
Foto, Slide - wb-sopron.com (fiba.com)

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus