Diósgyőri KSK: klubtörténeti siker!

A Work Force DKSK-Miskolc kosárlabdacsapata története során először jutott be egy nemzetközi kupasorozat négyes döntőjébe, miután idegenben nagy csatában 68-62 arányban legyőzte az osztrák bajnok Bécs együttesét a Közép-Európai Női Ligában (CEWL). A borsodi csapat egyik legjobbja ezúttal is a 18 pontos amerikai Brittainey Raven volt (aki egyben az egész magyar bajnokság legponterősebb játékosa is), de ezen a napon szerencsére honfitársa Lenita Sanford is felnőtt mellé aki 18 pontot és 14(!) lepattanót szerzett. A hosszú utat boldogan vállaló mintegy félszáz diósgyőri ultra az osztrák fővárosban is hazai hangulatot varázsolt a csarnokba, fergeteges biztatásukkal segítették a lányokat a mérkőzés nehezebb periódusaiban, a találkozó végén pedig óriási ünneplést rendeztek - amit egész Ausztria követhetett, hála az állami ORF televíziócsatorna élő közvetítésének.

DKSK pontszerzők: Sanford 18, Raven 18/6, Bukovszki 9/6, Fürtös 9, Reiner 6, Skoric 6, Bozóki 2

A mai találkozó után még egy mérkőzése van hátra Peresztegi Nagy Ákos tanítványainak a Közép-Európai Női Liga csoportmérkőzéseiből, a DKSK január 23-án szerdán 18:15-től hazai pályán a rendkívül erős cseh bajnokság negyedik helyén álló Kara Trutnov gárdáját fogadja. A találkozó tétje a csoportelsőség lesz, és a miskolci lányok mindent meg fognak tenni, hogy legyőzzék az amerikai sztárokat is felvonultató cseh alakulatot.

A sorozat négyes döntőjének megrendezésére Szabó Tamás elnök szerint a Diósgyőr is pályázni fog és így február 23-24-én remélhetőleg igazi csemegében lehet része a kosárlabda rajongóknak. A négyes döntőbe a DKSK és a cseh Kara Trutnov gárdája mellet a szintén cseh Valosun Brno és a romániai ICIM Arad együttese jutott be.

A nemzetközi kupaszereplés mellett a hazai bajnokságban is kiemelten fontos feladat vár e héten a jelenleg bronzérmes pozícióban lévő Diósgyőrre, ugyanis vasárnap (január 13) 17:30-tól az Iványi Dalma vezette Pécs PINKK424 gárdáját fogadják hazai pályán a Generali Arénában és egy győzelemmel itt is bebiztosíthatják maguknak a legjobb négy közé jutást az alapszakasz végén. A kilátogató várhatóan ezúttal is nagyszámú közönség minden bizonnyal izgalmas és remek hangulatú találkozót láthat majd.

Fotó: Szabó Tamás - DKSK

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus