Dragana Stankovic a PEAC centere!

Az ex-soproni U20-as szerb válogatott játékossal kész a pécsiek kerete. 

Dragana Stankovic a kontinens egyik legtehetségesebb fiatal centere, a szerb korosztályos válogatottak meghatározó egyénisége, aki 2013-ban igazolt Sopronba. A 195 centiméter magas játékos első soproni szezonjában 8,2 perc lehetőséget kapott, 3 pontot és 2,6 lepattanót átlagolt a magyar bajnokságban, az Euroligában pedig 12,9 perc alatt 2,7 pont és 3,5 lepattanó volt az átlaga. A tavalyi szezonban 16 perc játékidő alatt 9,8 pontot és 5,1 lepattanót termelt, az Európa Kupában pedig szintén nagyon hasznos tagja volt a Sopronnak, hiszen 19,1 perc alatt 9,4 pontig és 6,3 lepattanóig jutott. A remek mentalitású centert a WNBA-s San Antonio Stars draftolta tavasszal a 30. helyen, mely az első nagy lépés volt a játékos amerikai karrierlehetőségében. A nyáron Szerbia U20-as válogatottjának volt meghatározó tagja, 16,3 ponttal és 10,3 lepattanóval zárta a kontinensviadalt. Ezzel a kiváló teljesítménnyel az Eb harmadik legjobb pontdobója lett, emellett ő érte el a legtöbb dupla-duplát is, szám szerint hatot. 

Stankovicsot még egy éves szerződés kötötte volna a soproni együtteshez, ám a klub által kiadott közlemény szerint a center nem ment át az orvosi teszteken, így nem léptették életbe a szerződését a következő szezonra. A játékos ezután augusztusban Szerbiában, majd a napokban a szerződéskötést megelőzően Magyarországon is átesett az ilyenkor szokásos vizsgálatokon, melyek után a játékos és a PEAC-PÉCS csapata megállapodott a közös folytatásról.

"Dragana rengeteget tud hozzátenni a csapathoz. Egy keményen dolgozó, nagyon erős versenyszellemű játékos, aki bár még mindig fiatal, már rendelkezik nemzetközi tapasztalattal, így nagy segítsége lehet a mi fiatal tehetségeinknek is" - jellemezte Roberto Hernandez új centerét. "Stankovic támadásban sokoldalú, 4-5-ös poszton bevethető, épp olyan, akit kerestünk. Védekezésben szintén nagyon hasznos a pályán, hiszen agresszív, kemény játékos, akit nehéz megverni. Tele van energiával, és készen áll arra, hogy abban az aspektusban segítse a csapatot, amelyben kérjük tőle. Nagyon örülök, hogy a csapatomban tudhatom őt, biztos vagyok benne, hogy érkezése jót fog tenni a csapat kémiájának is."

"Dragana Stankoviccsal a kapcsolatunk nem újkeletű, hiszen az Adria-liga-részvételünk idején már felfigyeltünk rá" – nyilatkozta Mészáros Zalán, a PEAC-Pécs ügyvezetője. "Az első magyarországi éve előtt három napig teszteltük és szerettük volna szerződtetni, de akkor a Sopron erősebb ajánlata miatt nem minket választott. Nagyon örülünk annak, hogy ha akkor nem is, legalább most csatlakozott a csapatunkhoz. Nálunk is ugyanúgy a tízes mezben fog játszani, ahogy legutóbbi klubjában."

Mészáros Zalán kijelentette, ezzel az igazolással a PEAC kerete teljes, és olyan csapatot sikerült kialakítaniuk, amelyben hangsúlyosan vannak jelen a magyar játékosok, valamint egy nemzetközi tapasztalattal is bíró irányító mellett két feltörekvő, nagy jövő előtt álló külföldi alkotja az idegenlégiós hármast.

forrás: peacpecs.hu

fotó: FIBA Europe

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus