Egy büszke ezüstérmes edző

Alaposan megszenvedett a női Hepp-kupa fináléjában a Tatabánya ellen a házigazda MTK, amely másfél perccel a finálé vége előtt csupán 4 ponttal vezetett.

Az amatőr bajnokság keleti csoportját veretlenül vezető, a bajnoki mérkőzéseit többnyire nagy fölénnyel nyerő, az előző évadban az élvonaból kieső kék-fehér alakulat végül 60-49-re nyert, s a papírformának megfelelően elhódította a Hepp-kupát, ám a két szakvezető közül minden bizonnyal a vesztes Tatabánya szakvezetője, Lukács Sándor lehetett elégedettebb.

- Először is ezúton is gratulálok ellenfelünknek a győzelméhez! Többet is kihozhattunk volna a meccsből, de nem szerettük volna, ha az esetleges győzelmünk esetén  bárki, különösen egy válogatott játékos leadja a szerelését miattunk - fejtegette a Tatabánya edzője, utalva Nagy-Bujdosó Nórának a szezon elején megjelent, s általa az MKOSZ honlapján olvasott nyilatkozatára, majd hozzátette: - Bár nem vagyunk egy csoportban az MTK-val, azt gondolom, egy profi mentalitású válogatott játékosnak mind játákával, mind pedig megnyilvánulásaival példát kellene mutatnia - különösen az amatőrök és az utánpótlás korú játékosok felé.

Ahogy hallottam, a Női Amatőr Nemzeti Bajnokság mezőnyéből több csapatnak is igen rosszul esett ez a ligát lekezelő, lenéző nyilatkozat. Egy kupadöntőre nem kell külön motiválni a játékosokat, így ezt a mondatot erre nem is használtam, de annak nagyon örülök, hogy a kupadöntőt végig kiélezetté, izgalmassá tudtuk tenni. Arra pedig kifejezetten büszke lehetek a lányaimmal együtt, hogy heti egy-két edzéssel megszorongattunk egy felnőtt válogatott játékossal felálló, - a terjengő pletykák szerint - profi, pénzért kosárlabdázó kosarasok alkotta csapatot.

Már azt sem értem, amennyiben ez valóban így van, akkor erre hogyan van mód a nevében is AMATŐR bajnokságban, de ez más kérdés, ezzel számoljanak el az illetékesek! A tényekhez tartozik még, hogy novembertől gyakorlatilag nem volt olyan edzésünk, amelyen meglettünk volna tízen, nem tudtunk öt-öt ellen gyakorolni, de így is megmutattuk, hogy tudunk kosárlabdázni és küzdeni, van tartásunk! Nem mellesleg soha nem jutna eszünkbe sporttársainkat, ellenfeleinket nyilvánosan lenézni, negatív színben feltüntetni.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus