Elutasított diósgyőri óvás

Formai hibák miatt elutasította a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége a Diósgyőr óvását az Uniqa Euroleasing Sopron - DVTK Aluinvent Miskolc női kosárlabda bajnoki döntő első meccse után.

Amint arról már beszámoltunk, azért óvtak a diósgyőriek, mert az utolsó percben a soproni center, Krivacsevics Tijana kipontozódását, valamint a Diósgyőr középjátékosának, Naignouma Coulibalynak a játékból második sportszerűtlen hibával történő kiválását követően amíg diósgyőri részről a Coulibaly helyére érkező Szabó Petra dobott a vonalról, addig a túloldalon a Krivacsevics helyére beálló Alekszandra Crvendekics helyett Zsovár Orsolyával dobatták a büntetőket a játékvezetők.

A diósgyőriek a meccs lefújása után jelezték, emiatt óvnak. A szövetség formai hibára hivatkozva érdemi vizsgálat nélkül azért utasította el az óvást, mert a diósgyőriek nem rögtön azt követően jelezték a hibát, hogy más játékossal dobatták le a bírák a büntetőket, hanem a mérkőzés lefújása után.

Szabó István a diósgyőri csapat technikai vezetője szerint ennek a döntésnek az az üzenete, hogy ahhoz, hogy egy mérkőzést a szabályok szerint le lehessen játszani, a csapatok képviselőinek jobban kell ismerniük a szabályokat, mint a játékvezetőknek és az ellenőrnek...

Foto, Slide - dvtk.eu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus