Frizt Judit 5 triplája

Váltakozó sikerrel szerepeltek a múlt héten légiós lányaink s csapataik. A francia másodosztályban szereplő Dunkerque bedobójának, Fritz Juditnak a teljesítménye kívánkozik az élre, ám hiába dobott 5 triplát a bravúr elmaradt csapatától.

Magabiztos 81-52-es győzelemmel kezdte a spanyol női bajnoki elődöntőt Honti Kata és Vajda Nusi csapata, a Rivas Ecopolis a Cadi együttese ellen. Mindkét magyar kitűnőség csereként lépett pályára. Kata 18, Nusi 17 percet játszott. Előbbi 2/6-os dupla mutatóval 4 ponttal zárt s szedett mellé 4 lepattanót, valamint adott egy gólpasszt. Utóbbi 1/5-ös dupla, valamint 1/2-es tripla s büntető-mutatóval 6 pontig jutott, az ő statisztikai lapjára még 3-3 lepattanó és gólpassz, valamint 2 eladott labda került.

Romániában Szlimák Hajnalka csapatával a Szatmárnémetivel bejutott az elődöntőbe, ám ugyanez nem sikerült a Déri Csaba vezette Sepsiszentgyörgynek, amelyben Kajdacsi Judit szerepelt. Ez utóbbi együttes hazai veresége után Gyulafehérváron is kikapott az Alba Iulia csapatától. A 86-68-as végeredménnyel zárult mérkőzésen a magyar center csereként 18 pércet játszott és 2/4-es dupla, 0/1-es tripla és 2/2-es büntető mutatóval 6 pontig jutott. Volt még 1 pattanója s 2 eladott labdája.

Szlimák Hajniék hazai sikerük után idegenben 65-57-re kikaptak az Alexandria otthonában. Bedobónk nem igazán érezte az ottani gyűrűt. 39 percet játszott, 2/9-es dupla, 1/7-es tripla és 1/2-es büntető mutatóval jutott 8 pontig, Emellett szedett 5 pattanót, volt 1-1gólpassza és szerzett, valamint 2 eladott labdája. Az elődöntőbe jutásról döntő 3. meccset fölényesen, 84-61-re nyerte a Szatmárnémeti, s Hajninak is jobban ment mint idegenben. 1/1-es dupla, 2/5-ös tripla és 2/2-es büntető mutatóval 10 pontot tett a közösbe. Volt 2-2 lepattanója és eladott, 4 szerzett labdája s "kézbesített" társainak 3 gólpasszt.

A lengyel bajnoki döntőben Horti Dóra csapata, a Wisla Krakkó 2-0-s hátrányban van a Polkowice együttesével szemben Az első összecsapáson "Dodiék" kis híján elvették a Polkowice pálya előnyét, de végül 71-69-re kikaptak. Válogatott centerünk csereként pályára lépve 16 percet játszott. 2/5-ös mezőnymutatóval szerzett 4 pontja mellett 3-3 lepattanó és eladott labda került föl statisztikai lapjára.

A második idegenbeli meccsen jóval simábban nyert a Polkowice, többek között mert Tina Charles igen gyenge 3/15-ös mezőnymutatóval mindössze 6 pontig jutott. Ennek ellenére Horti Dóra ugyanúgy 16 percet kapott, mint az első meccsen. 2/4-es mezőnymutatóval dobott 4 pontja mellé 4 lepattanót szedett...nehéz helyzetben vannak a krakkóiak a fináléban.

A francia másodosztályban Fritz Judit együttese jórészt a magyar bedobó parádés játéknak köszönhetően igen nagy küzdelemre késztette a 3. helyen álló Angers-t, de végül 79-72-re kikapott. Judit csereként 26 percet játszott és 4/6-osdupla, valamint káprázatos 5/7-es triplamutatóval 23/15 ponttal zárta a mérkőzést. Emellett 6 lepattanót is megkaparintott, igaz eladott 5 labdát. Remek dobóformája ellenére nyilván nem volt igazán boldog, nagy bravúr közelébe juttatta csapatát.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus