Haszonélvezője lehet a miskolci hangulatnak

Újra klubot - sőt ezúttal országrészt is - vált Czank Tímea, a  26 esztendős, 26-szoros válogatott, irányítóként és a kettes poszton egyaránt kiemelkedő teljesítményre képes kosaras. A Vasas és a Sopron korábbi játékosa Zalaegerszegről Miskolcra szerződött

A váltás hátteréről annyit mondott, több csapat is érdeklődött iránta, de a legkonkrétabb megkeresés a Work Force DVTK csapatától érkezett. Bár Zalaegerszegen nagyon jól érezte magát, úgy látja, Miskolcon újra feljövőben van a csapat, amit az együttes nemrég szerzett Magyar Kupa bronzérme is bizonyít, s az is, hogy a bajnokságban is - éppen az ő csapatatával szemben - bejutotta négy közé.

Amikor felvetettük a válogatott játékosnak, hogy a már biztosan a Diósgyőrnél maradó, a miskolci női kosárlabda legújabb emblematikus játékosának számító Bukovszki Mónika és a bajnokság legponterősebb játékosa, a magát szintén elkötelező amerikai hátvéd, Brittainey Raven mellett nem biztos, hogy kezdő játékos lett, a következőket mondta: "Hogy kezdek-e vagy sem az engem sosem érdekelt igazán. Mindig az a legfontosabb nekem, azért dolgozom az edzéseken, hogy amikor pályára kerülök, legjobb tudásom szerint segítsem a csapatomat. A  Diósgyőrnél sem lesz ez másként."

Czank Tímea annyit még hozzátett: ellenfélként szinte a saját bőrén érzékelte, mit jelent a miskolci szurkolótábor biztatása leendő csapatának. A szurkolás gyakran segítette át nehéz helyzeteken a Diósgyőrt s bénította szinte meg az ellenfeleket. Ennek eddig mindig ellenfélként játszva "áldozata" volt, reméli a következő évadban haszonélvezője lehet s neki is szárnyakat adhat majd a miskolci drukkerek szurkolása.

Nyáron sem tétlenkedik a kitűnő játékos. Mint mondta, a válogatott programján vesz majd részt, amely június végén fejeződik be, majd lesz egy hónapja pihenni, feltöltődni és augusztus elején elkezdi a felkészülést Miskolcon.

Fotó: Tóth Zsombor

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus