Hatalmas csatában maradt meg a veretlenség

Kitűnő, fordulatokban igen gazdag, hihetetlenül izgalmas mérkőzésen őrizte meg veretlenségét s lett csoportelső a magyar U18-as női válogatott a miskolci U18-as B-divíziós Európa-bajnokságon. Remek kezdés után mély hullámvölgybe került Peresztegi Nagy Ákos együttese, amely az utolsó bő 4 percet 12-2-re megnyerve kerekedett a remek erőkből álló lett csapat fölé.

Magyarország - Lettország 57-53  (18-8, 9-17, 14-16, 16-12)

A lettek 80-54-re verték Skóciát, így csoportdöntővé lépett elő a magyar-lett meccs - kettős téttel. A csoport első helyének megszerzése mellett e meccs eredményét a két, a nyolc közé már bejutott csapat magával viszi a középdöntő-csoportba. Ott a már továbblépő belgák mellett a mieink mérkőzése után lejátszandó bosnyák-osztrák meccsen dől el, ki lép tovább a D-csoportból, s játszik  majd a mieinkkel és a lettekkel majd a következő körben.

Centerünknek, Dobos Ágnesnek hamar bemutatkoztak egy blokkal a baltiak, név szerint Kate Kreslina. Érződött a nagy tét a két csapat játékosain, közel másfél percet kellett várni az első kosárra. Ezt a lett center, Vineta Birina szerezte, de Böröndy Vivien s druszája, Pogány kosaraival egy perc alatt fordítottak lányaink. Birinát nem tudták tartani lányaink a palánk alatt, az kosaraival a lettek a lépést viszont igen a mieinkkel. A szakasz közepén Böröndy és Dobos kosaraival 10-6-ra vezetett csapatunk. Összeállt a védekezés, másfél perc kosárcsend után harmadik Vivienünk, Raus is beköszönt a letteknek, majd újra Pogány villant, utána pedig Horváth Bernadett dobott triplát. A negyed középső periódusában egy 11-0-s 4 perces rohamot mutattak be lányaink, s ennek köszönhetően 10 pontos előnnyel zárták a nyitó negyedet.

Ebből azonban nem volt szabad messzemenő következtetés levonni, hiszen a lettek ennél nagyobb első negyedbeli hátrányból fordítottak a románok ellen - akiket viszont a mieink kerek 30 ponttal megvertek.

A második negyed mindenesetre három lett ponttal kezdődött, Varga Barbara szerzett fontos kosarat. A 3 és fél perc alatt szerzett 2 pont arra a lépésre késztette Peresztegi Nagy Ákos szakvezetőt, hogy maga köré hívja s ellássa pár jó tanáccsal lányait. Nagy Dóra dobott hármast, ám a szívós lett lányokat ez sem törte meg, Anna Busa és Birina kosaraival tovább csökkentették hátrányukat. A félidő hajrájában Dobos előbb kihagyott, majd bedobott két büntetőt.  A negyed vége egyértelműen ellenfelünké volt, a lettek 10 rontott tripla után Kitija Laksa révén megszerezték első hárompontosukat, majd - lehet, ők is ismerik a ha egy üzlet beindul című mondást - Paula Luke is beemelt egy hármast, s e két triplával szünetig 2 pontra jöttek föl.

A második félidő Birina egyenlítő kosarával kezdődött. Csapatunk leblokkolt, a lett lányok egyre másra szerezték kosaraikat, Birina duplája, majd Laksa triplája révén 5 pontos előnyt szereztek kapkodó, rosszul dobó, több labdát eladó lányainkkal szemben. A második negyed utolsó másfél s a harmadik első 2 és fél perce között egy 13-0-s rohamot mutattak be a lett lányok. A hosszú kosárcsendünket Bodnár Fanni törte meg, ám válaszul két lett kosár érkezett, s a balti futás 17-2-es lett. Peresztegi Nagy Ákos újabb érthető időkérés után Horváth Bernadett dobott két kosarat. Kezdett "éledezni" mély hullámvölgybe került csapatunk. A negyed hajrájában Raus duplát majd triplát is dobott, ellenfelünk büntetőkkel tartotta szűk előnyét. 11 másodperccel a szakasz vége előtt Horváth szerzett labda után ziccerrel egyenlített, döntetlenről kezdődhetett a záró 10 perc.

Ennek elején a lettek szereztek vezetést, Dubei Debóra egy értékesített büntetővel megfelezte a hátrányt. Az addig a pattanók megszerzésében jeleskedő Sigita Dzarcane duplája majd büntetői révén 5 ponttal léptek el a lettek, Nagy Dóra kosarával próbáltunk tapadni rájuk. Másfél percig mutatott 47-44-es lett vezetést az eredményjelző, majd egy-egy jó büntető után Busát nem sikerült ki, illetve megfogni, triplájával bő 4 perccel a szakasz vége előtt 6 pontra nőtt a hátrány. Peresztegi újabb időkérése, s Böröndy kosara után letámadott a csapat, Börndy rögtön labdát s újabb kosarat szerzett, 3 másodperc alatt dobott 4 pontjával 2-re jöttünk föl - ekkor a lettek mester kért időt. Birina ismét betalált, ám Pogány rögtön válaszolt, majd Dobos bő másfél perccel a befejezés előtt Dobos egyenlített, sőt a dupla-duplát (13 pont, 12 lepattanó) jegyző győri center büntetőivel 56 másodperccel a befejezés előtt hosszú idő után a vezetést is visszaszereztük, a győzelmet pedig 13 másodperccel a befejezés előtt Raus biztosította be.

Remekül kezdett s szenzációsan hajrázott a közben hullámvölgybe kerülő csapat, amely óriási akaraterejének s 12-2-es utolsó bő 4 percének köszönhetően nyerte meg a csoport döntőjét s őrizte meg veretlenségét Peresztegi Nagy Ákos együttese. Kiélezett tétmeccsen a végjátékban, vesztett helyzetből fordítani - ez finoman fogalmazva nem a magyar együttesek jellemzője. Most sikerült, gratulálunk a lányoknak a csoportgyőzelemhez. Csak így tovább!

Magyarország: Nagy D 5/3., Böröndy 9, Bodnár 2, Pogány 6, Dobos 13. Cs: Horváth B 8/3., Raus 10/3, Zsilinszki, Varga B. 2, Dubei 1, Szörényi, Sikora.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus