Hátvédet és centert igazolt a Győr

Bár a cím alapján akár az ETO a Bajnokok Ligája selejtezőjére készülő  labdarúgócsapatáról is szólhatna mindez, nem kerül a csizma az asztalra kosaras portálunkon. A bajnoki és Magyar Kupa ezüstérmes HAT Agro Uni Győr női együttesének kerete bővült két új játékossal.

Amint arról a győri klub hivatalos honlapja beszámolt, az együttes leigazolta a PINKK 424-ből a 30 éves, kettes poszton bevethető Pénzes Kingát, valamint a 23 éves amerikai-izraeli útlevéllel rendelkező, ötös poszton szereplő Danielle Diamantot.

Előbbi játékos korábban már dolgozott vezetőedzőnkkel, Fűzy Ákossal, akinek kifejezett kérése volt Pénzes leigazolása. Érdekesség, hogy a kosaras 2005-ben az első, alakuló győri csapatnak is tagja volt.

A 196 cm magas Diamant a Northwestern University csapatát erősítette a legutóbbi szezonban, ahol 11,5 pontos és 7,8 lepattanós átlagot produkált. Egy évvel korábban ugyanez a mutatója 13,9 pont és 6,7 lepattanó volt.

Fűzy Ákos vezetőedző a következőket fűzte hozzá a két kosaras szerződtetéséhez: „Pénzes Kingát azért szerettem volna mindenképpen a csapatban tudni, mert nagyon jól ismeri azt a szisztémát, amit játszunk, mindig is vevő volt arra a munkára és stílusra, amit én képviselek. Ami a centert illeti, elsősorban olyan játékost kerestünk, aki univerzálisabb, a futós játékunkba be tud illeszkedni, s a külső posztokon is feltalálja magát. Diamant ilyen típusú játékos, ráadásul már az izraeli bajnokságban légióskodott, tehát nem abszolút újonc, bár túl sok nemzetközi tapasztalata nincs. Ő is abba a kategóriába tartozik, hogy benne van az ígéret”.

Fotó: pinkk.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus