Hernandez irányításával megkezdte a felkészülést a PEAC

A múlt szerdán érkező vezetőedző irányításával szombaton, vasárnap és hétfőn is két edzésen vettek részt Fűrész Diánáék. 

Az alábbiakban a klub közleménye olvasható:

A hétvége általában a pihenésé – most azonban borult a megszokott ritmus a PEAC-Pécs női kosárlabdacsapatánál. A múlt szerdán érkező új vezetőedző, Roberto Hernandez irányításával ugyanis szombaton kezdte meg a felkészülést a következő szezonra az alaposan átalakuló együttes, s ha már belevágtak a munkába, rögtön két tréningen kellett részt venniük Fűrész Diánáéknak. No meg vasárnap is kettőn...

– Nagyon örülök, hogy elkezdtük a felkészülést és úgy látom, így vannak ezzel a többiek is – mondta a csapathoz egy éves kényszerpihenő után visszatérő Fűrész Diána. – Elsőre úgy tűnik, nagyon jó társaság jött össze. Természetesen rendesen elfáradtunk, de nem bánjuk, mert mindenki tisztában van azzal, hogy ha ezt a munkát így folytatjuk, annak meglesz az eredménye.

Ha abból indulunk ki, hogy Roberto Hernandez vezetésével tavaly bajnok lett a PINKK-Pécsi 424... A spanyol sikerkovács múlt csütörtökön és pénteken már a körülményekkel ismerkedett, s egyenként elbeszélgetett a játékosokkal. Volt kikkel, ugyanis a keret gyakorlatilag teljes: már csatlakozott a többiekhez a két új idegenlégiós, a montenegrói válogatott Sznezsana Alekszics és az amerikai Robyn Parks is – igaz, ők egyelőre nem edzettek, ugyanis az orvosi vizsgálatok eredményeire várnak, s ha minden rendben lesz, csak akkor kezdik el a munkát. Megúszta a hétvégi tréningeket Kiss Virág is, aki nemrég ért haza a szlovéniai U18-as Európa-bajnokságról, s ezért kapott egy kis plusz pihenőt.

Sió- és Göcsej-kupa

A PEAC-Pécs felkészülési programjában két torna szerepel: Roberto Hernandez együttese ott lesz a szekszárdi Sió-kupán (szeptember 18–20.), valamint a zalaegerszegi Göcsej-kupán (szeptember 25–27.). Emellett természetesen még lesznek edzőmeccsei, a tervek szerint pályára lép többek között korosztályos fiúcsapat ellen, valamint külföldi női együttessel is megmérkőzik.

fotó: FIBA Europe

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus