Hiába vezettünk szinte végig

Fájó vereséget szenvedett Portugáliától U18-as leányi válogatottunk a B-divíziós Európa-bajnokságon a macedóniai Strumnicán. Fiataljaink szinte végig vezettek, a portugálok 24 másodperccel a befejezés előtt fordították a maguk javára az állást s nyertek minimális különbséggel.

Kora délután, nem kis meglepetésre Ausztria biztosan 75-57-remegverte Izraelt, s ezzel még nagyobb lett a tétje a csoportban a  nyitó napon diadalmaskodó két csapat, a magyar és a portugál csatájának.


A mieink az előző meccshez képest jóval magasabb szerkezetű ötössel kezdtek. Az első percekben a pontok helyett a személyi hibákat gyűjtögették az ideges  ifjú kosaras hölgyek. Több, mint 3 perc elteltével  a csereként beálló Nagy Dóra megszerezte a mieinknek a vezetést - Ferreira rögtön egyenlített. Támadásban továbbra is kapkodtak, rosszul dobtak fiataljaink. Edző kettősünk sokat cserélt. Gorjanácz bejött s szinte azonnal dobott egy triplát, s újra a mieinknél volt az előny. Ahhoz képest, hogy a negyed közepén 2-2 volt az állás, a szakasz második felére megélénkült a játék. Ahogy Izrael ellen, most is a magyar csapaté volta nyitó szakasz hajrája, Miháczi két duplája zárta a szakaszt, amelynek végére 8 pontos előnyt szereztek lányaink. Hat portugál ponttal indult a második negyed, amikor Nagy Dóri villant. A kiélezett helyzetben sikerült újítani, Nagy és Szamosi pontjaival újra megugrottunk a robbanékony, kellemetlen stílusú portugáloktól. Pap kosarával 9 pontra nőtt az előny, Soeiro triplájával próbáltak tapadni a mieinkre a portugálok. A félidő hajrájában Pap vette vállaira a válogatottat, a 19. percben kosarával 10 pontra nőtt előnyünk és ez meg is maradt szünetig.

Csutorás kosarával indult a második félidő s 12 ponttal tartottak riválisaik előtt lányaink. Ez azonban nem nyugtatta meg őket. Jó ideig szinte csak Szamosi jelentett veszélyt a portugál kosárra, a luziánoktól viszont Soeirót nem nagyon tudták szabályosan tartani lányaink. Az ő vezetésével a záró szakasz közepére ledolgozta hátrányát az ellenfél. A kiélezett végjátékban Nagy szerzett igen fontos 2 pontot, majd Szabó Dóra, miután rossz portugál büntetőket követően fontos lepattanót gyűjtött be, beemelt egy "gyilkos" hármast két és fél perccel a vége előtt. A labdát is eladtak lányaink, Viara pedig  előbb 70, majd 24  másodperccel a vége ellőtt is triplát dobott, fordított Portugália. Triplát kellett dobni, nem sikerült, Soeiro 8 másodperccel a vége előtt egy büntetőt bedobott, így Balla Dorottya triplája 2 másodperccel a befejezés előtt arra volt elég, hogy 1 pontra csökkentse a hátrányt, minimális különbségűre a fájó vereséget. Szamosi 12 pontos 15 lepattanós dupla-duplája sem volt elég a sikerhez.

Hétfőn fiataljaink ki-ki meccset játszanak a továbbjutásért Ausztria ellen..

 

Magyarország-Portugália 54-55 (14-6, 15-13, 12-15, 13-21)

U-18-as leány Európa-bajnokság, B-divízió, Strumica, Macedónia

Magyarország: Mháczi 5, Csutorás 6, Balla 4/3, SZAMOSI 12, Határ. Cs: Nagy D. 10, Szabó 3/3, PAP 10, Hegedűs, Gorjanácz 3/3,

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus