Hihetetlen angyali hajrá Rózsahegyen

Három az Euroligában szereplő együttesnél légióskodó magyar lány csapata is nagyon megszenvedett a múlt hét végén a bajnoki diadalért. Németh Bernadett kassai alakulata például jelentős hátrányból fordítva nyert rangadót. Csupán Honti Kata együttese, a Valencia tudott simán, fölényesen diadalmaskodni.

A Wisla Krakkó, Ujhelyi Petrával a soraiban igencsak megszenvedett az előző években Sopronban kosarazó, most 10 pontig jutó Amber Holt-ot is foglalkoztató Lider Pruszkow ellen. A ceglédiek lengyel irányítója, Katarzyna Cymmer egyébként a Pruszkow csapatából igazolt a magyar együtteshez, amelynek edzője a magyar középjátékos édesapja...

Ujhelyi Petra ismét igen hasznos játékkal vette ki a részét együttese 61-53-as sikeréből, amely úgy született meg, hogy félidőben még 2 pontos hátrányban volt a Wisla. A magyar center 7 ponttal (2/7 dupla, 3/4 büntető) és 11 lepattanóval járult hozzá a krakkóiak újabb diadalához.

Szlovákiában csúcsrangadóra került sor a múlt hét végén, Rózsahegyre, a korábbi kétszeres Euroliga-győztes Ruzomberok csapathoz látogatott a Németh Bernadettel felálló Good Angels - a szlovák bajnokságban Dobry Anjeli - Kosice. Három negyed után biztos vesztesnek látszott a kassai együttes, amelynek játékosain nyilván érződött a hétközi horvátországi győztes Euroliga-meccs fáradtsága. Rózsahegyen az első 30 percben csak szenvedtek, s mindössze 34 pontig jutottak a kassai "Jó Angyalok", és három negyedet követően 15 pontos hátrányban voltak. Az utolsó 10 percben azonban csaknem annyi pontot hoztak össze Svitek "Pista" tanítványai, mint az előző 30-ban, s huszáros hajrával, a befejező negyedet 31-15-re nyerve végül 65-64-re győzni tudtak. A magyar irányító 2 pontot tett a közösbe, amely nélkül....

Spanyol földön Vajda Annáék igen nehéz összecsapáson vannak túl, a hétközi soproni siker után hazai pályán a Burgos csapatát verték nagy csatában 83-77-re. Az Avenida egy végig kiélezett, szoros összecsapáson kerekedett ellenfele fölé, a siker főletéteményese ezúttal a Sopronban igen visszafogottan teljesítő horvát Kireta volt, aki 20 ponttal és 7 lepattanóval zárt. Nusi közel 15 percet töltött a pályán, s igen aktív volt. Dobott 6 pontot (3/7 dupla, 0/2 tripla), valamint leszedett 4 (2-2 védő és támadó) lepattanót.

Az Euroliga-csapatokban légióskodó magyar lányok közül csapán Honti Katának volt aránylag izgalommentes hétvégéje. A Valencia úgy verte 77-54-re az Ibiza együttesét, hogy már a szünetben 18 ponttal vezetett. A soproniak kedvence több, mint 27 percet a pályán töltve 5 pontig jutott (1/2 dupla, 1/3 tripla). és igen hasznos mezőnymunkát végzett. Megszerzett 3 lepattanót, s 6 gólpasszával pedig - Palauval egyetemben - csapata legjobb előkészítője volt.

Fotó: sporthirado.hu


Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus