Honti Kata olasz, Quigley Alexandria lengyel bajnok lett!

Fényes sikert ért el néhány külföldön kosárlabdázó honfitársnőnk az elmúlt napokban. Honti Kata és Quigley Alexandria is egy-egy a végletekig kiélezett, öt mérkőzéses bajnoki finálé után lett aranyérmes, mindkettejük csapata szinte a 'sírból" hozta vissza a döntőt, azaz vesztett helyzetből tudott fordítani. Vida Anna az olasz másodosztályból az élvonalba vezette csapatát

Amint az várható volt, Törökországban nem termett sok babér Vajda Anna csapatának, a Botas Adana együttesének. A párharc harmadik s egyben utolsó meccsén, amelyen az új Euroliga győztes 65-43-ra nyert meg, Nusi 24  perc alatt nem talált a gyűrűbe, viszont lekapott 7 lepattanót.

Quigley Alexandria bajnok lett s posztján az évad legjobbja Lengyelországban. A Wisla Krakkó gigászi nagy csatában 3-2-re verte a CCC Polkowice együttesét. A döntőt 1-1-ig követtük, a két krakkói meccs után állt ennyire a párharc. A harmadik meccsen, immáron a CCC otthonában kézzel fogható közelségbe került a krakkóiak számára az ezüstérem, - amely persze csalódás lett volna a korábbi magyar szövetségi kapitány Stevan Svitek csapatának -  mivel a Polkowice 78-65-re nyert. Ezen a meccsen a magyar válogatott honosított hátvédje 29 perc alatt 3/6-os dupla és 2/3-as tripla mutatóval 12/6 pontig jutott. Volt még egy szerzett és 2 eladott labdája.

Következett a második meccs Polkowicében, amelyen megfordult az egész döntő. Fogcsikorgató küzdelemben 53-45-ös diadalával visszavette a pályaelőnyt a Wisla. A pontszegény mérkőzést Quigley 9/3 ponttal (2/4 dupla, 1/4 tripla, 2/2 büntető), és a mezőnyben hasznos játékkal (2 lepattanó, 3 gólpassz 5 szerzett és 1 eladott labda) zárta. Krakkóban került sor a "döntő döntőjére", amelyet 59-52-re nyert meg s így bajnoki címet ünnepelhetett a Wisla. Quigley csapata legeredményesebb játékosa lett a 3/7-es dupla és tripla, valamint 1/2-es büntető mutatóval elért 16/9 pontjával. A 37 percet a pályán töltő kosaras. Allie ezúttal is hasznossá tette magát a mezőnyben, amit 4 lepattanója (2-2 védő és támadó), 3 gólpassza és 1 szerzett labdája mutat.

Honti Katáék rögtön az olasz döntő első meccsén hátrányba kerültek a Ragusa csapatával szemben, igaz, talján földön elég speciális a finálé lebonyolítása. A nyitányon az alapszakaszt az élen záró Schio idegenben, Raguzában lépett pályára s kikapott 73-62-re. A magyar válogatott csapatkapitánya 1/4-es dupla és 0/3-as tripla mutatóval 2 pontot dobott. Leszedett 7 lepattanót (2 támadó) és volt 1-1 szerzett és eladott labdája.

Következett 2 meccs Schióban, az elsőn Kata nélkül 68-54-re győzött a Famila. A második hazai meccsen aztán jött a hideg zuhany. A továbbra sem teljesen egészséges Honti ezúttal sem játszott, csapata pedig 68-56-ra kikapott. A Schio úgy tért vissza a negyedik meccsre a Ragusa otthonába, hogy tudta, ha kikap, elveszíti a döntő sorozatot. Nos, jelentjük, Honti Kata visszatért, s nyert a Schio, méghozzá 59-45-re. Kata 35 percet játszott, s ez alatt 3/5-ös dupla, valamint 0/4-es tripla mutatóval 6 ponttal zárt. Leszedett mellé ugyanennyi pattanót (2 támadó),  volt 3 szerzett és 2 eladott labdája.

Jött a finálé fináléja, azaz az 5. meccs. Ezen a találkozón hajszálra ugyanaz az eredmény született, mint a sorozat második (az első a Schio otthonában lejátszott) összecsapáson, azaz 68-54-re nyert a Famila, Kata tehát újabb bajnoki címet ünnepelhetett. A döntő döntőjén nyújtotta a sorozatban a legjobb játékát válogatottunk csapatkapitánya, aki 3/6-os dupla, 1/1-es tripla és 1/2-es büntető mutatóval 10/3 ponttal terhelte meg a Ragusa kosarát. Statisztikai lapjára még 3 védő lepattanó, 4 gólpassz valamint 3 eladott labda került.

Vida Pankáék is bajnokok lettek, méghozzá a másodosztály A-csoportjában. A trieszti együttes két győzelemmel jutott túl a Genova elleni elődöntőn, az elsőn Panka remekléséről már beszámoltunk. A másodikat 70-61-re nyerte a Triestina, s a magyar bedobó ehhez a sikerhez izmos dupla duplával járult hozzá. Panka 5/9-es dupla, 1/4-es tripla, valamint 6/6-os büntető mutatóval 19/3 pontot dobott. Nem kevesebb, mint 12 lepattanót (2 támadó) kaparintott meg, volt 1-1 gólpassz s szerzett, valamint 4 eladott labdája - jöhetett a Torino elleni finálé.

Ennek első meccsét 56-45-re nyerte a Triestina, s Panka ezúttal is, ahogy azt szinte az egész évadban megszokhattuk jó légióshoz illően csapata legeredményesebb játékosa volt, ezúttal 17/3 pontig (7/11 dupla, 1/5 tripla) pontig jutva. A 36 játékperce alatt leszedett 6 lepattanót (2 támadó), volt 2 szerzett, viszont 8 eladott labdája - belefért. A második meccsen, Torinóban visszavágott a rivális, 56-48-ra kikaptak Pankáék. A trieszti együttesből egyedül a csaknem csapata pontjainak felét szerző magyar kosaras jutott 10 pont fölé, Vida Anna 23/15 pontos (1/9 dupla, 5/11 tripla, 6/8 büntető) és 10 lepattanós dupla-duplával zárta a találkozót. Statisztikai lapjára még 2 gólpassz, 1 szerzett és 3 eladott labda került. Mivel érdemi segítséget nem kapott társaitól, következhetett itt is a minden eldöntő összecsapás - 2 győzelemre volt szükség a végső sikerhez.

Ezen 54-48-ra nyert - talán mondanunk sem kell, Vida vezérletével - a Triestina.  Panka 35 percet játszott s 4/7-es dupla, 1/6-is tripla, valamint hibátlan 7/7-es büntető mutatóval 18/3 ponttal fejezte be a feljutást érő találkozót, ezúttal is csak ő ért el két számjegyű pontot a trieszti csapatból. Ezúttal 8 lepattanóig jutott (4-4 támadó és védő), volt 2-2 gólpassza, szerzett és eladott labdája.

Romániában Hutlassa Fanni sajnos csapatban sem volt a döntő első meccsén, amelyen csapata, a Targoviste 78-77-es győzelmével elvette az Arad pályaelőnyét. A másodikat hosszabbítás után 87-86-ra nyerte az Arad, sajnos a magyar kosaras nevét ezúttal sem találtuk a Targoviste csapatában.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus