Így folytatják a hölgyek

Az alapszakasz hétvégi zárását követően sok ideje nem maradt a csapatoknak a középszakasz(ok) tanulmányozására, hiszen máris folytatódnak a küzdelmek.

Mint ismert a magyar-szlovák középszakaszába a két ország alapszakaszának első négy helyezettje került – az együttesek az egymás elleni eredményeket hozzák magukkal. Ennek megfelelően máris jelentős előnnyel indulhat a magyar éllovas UNIQA Euroleasing Sopron, valamint a Quigley Alexandriát és Krivacsevics Tijanát is foglalkoztató Good Angels Kosice, hiszen mindkét együttes makulátlan, 6-0-s mérleget hoz magával.


A nyitónapon a Győr a középszakaszba magával egy győzelmet hozó Pöstyénhez látogat. A magyar bajnok ellenfelének keretében a szlovák játékosok mellett egy amerikai játékos kap helyet.

A Sopron szombaton a Somorja ellen lép pályára, a két győzelemmel álló szlovák együttesben két jól ismert légiós kap helyet. A korábban Pécsett játszó amerikai Stefanie Murphy és a tavaly még a BSE-t erősítő Szondy Dóra.

A PEAC-Pécs hazai környezetben fogadja a korábbi kétszeres Euroliga győztes, jelenleg az Európa-kupában szereplő Rózsahegy gárdáját. A tavaly még a magyar válogatottat is irányító Stefan Svitek vezette együttes soraiban két remek amerikai légiós mellett egy svéd külföldi is helyet kap.

Vasárnapra egyetlen mérkőzés maradt: a Diósgyőr csapatára vár igen nehéz mérkőzés a szlovák bajnokság kirakatcsapata, a Kassa ellen. A „jó angyalok” a Sopronnal egy csoportban szerepelnek (és jutottak már tovább) az Euroligában és a szlovák pontvadászatban a soproniakhoz hasonlóan veretlenül zárták az alapszakaszt. A kassai együttesben – a szlovák bajnokság szabályait kihasználva – hét légiós pattogtat, többek között a már említett két magyar válogatott Quigley és Krivacsevics is.

A magyar-szlovák középszakasz 1. fordulója:

Január 26., 18.00: PEAC-Pécs – MBK Ruzomberok
Január 26., 18.00: SBK Samorin – UNIQA Euroleasing Sopron
Január 26., 18.00: Piešťanské Čajky – HAT AGRO UNI Győr
Január 27., 17.30: Work Force-DKSK Miskolc – Good Angels Kosice

Tabella:

 

A középszakasz végeztével az ott elért helyezések számítanak és a versenykiírás értelmében a legjobb helyen végző két magyar együttes nem lép majd pályára a magyar bajnokság negyeddöntőjében, hanem automatikusan a rájátszás elődöntőjébe kerül. Addig sem tétlenkedik azonban ez a két magyar együttes, hiszen a középszakasz két legjobb helyén végző szlovák csapattal együtt egy két napos Final Four keretében döntenek a „közös bajnokság” győzteséről.



altA magyar bajnokságban a legjobb négyről lemaradó együttesek számára sem áll meg az élet, sőt. Az 5-10. helyen végzők is viszik magukkal az egymás elleni eredményeket, és a középszakasz újabb 10 mérkőzésével együtt alakul ki a rájátszás előtti sorrend.

Az első forduló egyébként rögtön a visszavágások jegyében is telhet, hiszen ugyanazok a párosítások alakultak, amelyekkel az alapszakasz zárult. Már csütörtökön pályára lép Komlón a PINKK-Pécs és a Vasas, míg szombaton a ZTE a BSE-t fogadja. Igazán pikánsnak ígérkezik a Szekszárd újabb ceglédi vendégjátéka, hiszen a két együttes meccse a hétvégén csak hosszabbítás után dőlt el… A CEKK-ben egy új játékos is bemutatkozhat Aleksandra Chomac személyében. A 28 esztendős lengyel válogatott center az idényt hazája bajnokságában a Rybnik csapatában kezdte, majd decembertl a cseh Valosun KP Brnonál folytatta – innen érkezett Ceglédre.

Középszakasz, 5-10. helyért, 1. forduló:

Január 24., 19.00: PINKK-Pécsi 424 – MKB Euroleasing Vasas
Január 26., 16.15: ZTE NKK – BSE-FCSM
Január 26., 18.00: Ceglédi EKK – Atomerőmű KSC Szekszárd

 Tabella:


A középszakasz mérkőzéseit követően az 5. helyezett a magyar-szlovák bajnokság 4. magyar csapatával játszik a negyeddöntőben, míg a 6. értelemszerűen a 3. helyezettel. A negyeddöntők két nyert meccsig tartanak majd, a győztesek az elődöntőbe kerülnek (ahol már vár rájuk a magyar-szlovák bajnokság első két magyar csapata).

Az alsóház küzdelmeiben előbb a 7-10. és a 8-9. helyezetteknek játszanak egymással, majd a helyosztók következnek szintén két nyert meccsig, a 10. helyezett búcsúzik az élvonaltól.

Tabella forrás: kosarsport.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus