Iványi Dalma sajtónyilatkozata

A tegnapi nap folyamán beszámoltunk róla, hogy a PINKK Pécsi 424 együttese tovább erősítette keretét, ám emellett továbbra is kérdéses, hogy a csapat hol edzhet Pécsett. Iványi Dalma csütörtökön sajtónyilatkozatot adott ki, amelyet ezennel változtatás nélkül közlünk:


Méltatlannak és rendkívül udvariatlannak tartom, ahogyan a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. már több, mint másfél hónapja nem válaszolja meg érdemben a pécsi Sportcsarnok bérbevételi szándéka kapcsán feltett kérdéseimet. Úgy gondolom, türelemmel vártam eddig, ám a közelmúlt tapasztalatai arra késztetnek, hogy megszólaljak.

A PINKK-et köztiszteletben álló pécsi emberek alapították, helyi vállalkozások támogatják a pécsiek igényére. Számos pécsi és Pécshez köthető, korábban már itt játszó és frissen igazolt, kiváló játékosa, sikeres és neves edzője és nem mellesleg jelentős szurkolótábora van. Úgy gondolom, ha már támogatni nem kívánják, akkor legalább korrekt hozzáállással, egyenlő bánásmóddal tartsák tiszteletben a pécsiek tisztességes szándékait.

Egyáltalán nem érzem a - Polgármester úr által is többször hangoztatott – tiszteletet. Egyszerű és evidens kérdésekre egyszerű és érdemi választ szeretnék még mindig kapni a PSN Zrt. és az Önkormányzat illetékeseitől.
A PINKK nem ingyen kéri a teremhasználatot, nem támogatásként kéri és kapja, mint az önkormányzat által támogatott csapatok, hanem fizetni akar a terembérlésért. Ez bevételt jelent(ene) a PSN Zrt-nek, ezáltal a pécsieknek is.
Nyomatékosan hangsúlyozom, hogy a Csarnok ügyében az első levelemet 2012. július 18-án küldtem. Ebben a helyzetben inkább cinikusnak, mint nevetségesnek tűnik az a sajtóban megszellőztetett önkormányzati indoklás, hogy a terem már „betelt”, így további használatra nincsen lehetőség!

A legmegdöbbentőbbnek viszont azt tartom, hogy nemcsak a levelemre nem válaszolnak, hanem úgy érzem, hogy a PINKK Pécsi 424 csapatának ellehetetlenítése folyik ebben a városban.

A PINKK bevételi forrást jelentene az (önkormányzat által fenntartott) intézményeknek azzal, hogy bérbe akarja venni a csarnokaikat edzésre addig is, amíg a Sportcsarnok bérbevételéről megérkezik az érdemi válasz. Tudom, hogy az intézményeknek nagy szükségük is van ezekre a pénzekre, hiszen örömmel és készségesen adták (volna) bérbe.
Megdöbbenéssel tapasztaltam, hogy szóbeli egyezségeket követő, aláírt szerződéseket bontatnak fel azokkal az intézményekkel, ahol edzeni szeretnénk, és akikkel már megállapodtunk. Hogy telefonhívásokat kapnak, aminek a következménye a szerződésbontás. Az alatt a néhány hét alatt, amióta bejelentettük edzéseink megkezdését, minden héten újabb csarnokban voltunk kénytelenek edzeni.

A Gandhi Gimnáziumban a terembérlés és az edzések mellett, az oda járó, hátrányos helyzetű gyermekek sport felé terelésének lehetőségeiről és az intézményfejlesztésről is közös terveket szőttünk. Az első edzés előtti napon tették lehetetlenné ezt. Ezek a döntéshozók a csapat kitiltásával nem csak bevételektől fosztották meg az iskolát, hanem sok gyermek sportélményét is elvették.

A Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumával az első hét leteltével mondatták fel a szerződést, belekeverve ebbe a méltatlan eljárásba a Rendet is.

Mindenhol kifizettük a bérlési költségeket előre.
Elfogadhatatlannak tartom, hogy ilyen brutális megkülönböztetéssel, kirekesztéssel és ellehetetlenítéssel törekedjenek bizonyos döntéshozók arra, hogy Pécsett ne játszhasson két pécsi csapat. Akik közül ráadásul a PINKK – Pécsi 424 az, amelyik egyetlen fillér közpénzt, egyetlen adófizetői forintot sem használ fel működésére Pécs költségvetéséből.

A csapat egyik szurkolója online petícióval fordult a nyilvánossághoz, amit 48 óra alatt több, mint 200-an írtak alá! Ezt a petíciót elérhetővé tette Páva Zsolt facebook oldalán. Ebben több, mint 200-an kérték a Polgármester urat, hogy tegyen lépéseket egy mindenki számára elfogadható kompromisszumos megállapodás létrehozására. Reakció erre sem érkezett.

Kérjük szurkolóinkat, ha tehetik, keressék fel megválasztott önkormányzati képviselőiket, hátha ők kapnak választ a kialakult helyzet megoldási törekvéseivel kapcsolatban.

Kérdezem a pécsi önkormányzat Sportbizottságának elnökét és a sportért felelős alpolgármestert, ha már nem segítik, akkor miért gátolják egyesek a Pécsi 424 edzéseit? Miért a médián keresztül üzengetnek, miért nem válaszolnak a kérdéseimre? Mit kell még tennünk, hogy a városvezetés észrevegye, hatalmi arroganciával le lehet lesöpörni a pécsiek egy jelentős részének igényét, de ez hosszú távon sehova nem vezet.

Nem tudom, milyen indíttatásból születnek ilyen döntések a városházán, azt sem tudom, miért nem kaphatunk válaszokat, de az bizonyos, hogy az elmúlt néhány hét történései etikai kérdéseket vetnek fel. Ezért a Pécsi Női Kosárlabda Klub Sportegyesület az MKOSZ Etikai Bizottságához fordul.

Elismert vezetőedzőnk és a csapat minden tagja – az ellehetetlenítési törekvések ellenére is - rendületlenül készül a bajnokságra.

Én pedig Törökországból is szoros kapcsolatban maradok velük és segíteni kívánom őket, amivel csak tudom. Ide szeretnék visszajönni, a PINKK-ben szeretném folytatni, majd befejezni a pályafutásomat. Ameddig csak tudok, küzdök ezért a csapatért! Nem adom fel.

Iványi Dalma

Pécs, 2012. augusztus 30.


Kép: Hatodik Játékos Alapítvány - facebook

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus