Kajdacsi és Krivacsevics nagy hete

Váltakozó sikerrel szerepeltek csapataikban a múlt héten a külföldön szereplő magyar kosaras hölgyek a különböző európai bajnokságokban.

Szlovákiában Krivacsevics Tijana vezérletével tovább menetel a Good Angels, a játékos a kassai együttes mindkét múltheti összecsapásán csapata legeredményesebb játékosának bizonyult. A hét közben az iglóiak fölött aratott 89-48-as diadal alkalmával 19, a hét végén pedig a Piestanske Cajky otthonában aratott 76-53-as győzelemből pedig ő 13, Quigley Alexandria pedig 10 ponttal vette ki részét.

A Szondy Dórával felálló Somorjának is jó hete volt, előbb a Piestanske Cajky-t verte 76-65-re, majd a Petrzalka otthonában aratott fölényes, 101-57-es győzelmet - a magyar irányító nem szerepelt csapata legjobb dobói között - igaz nem is ez az elsődleges feladata.

Romániában a Szatmárnémeti együttesében ismét hibátlan dobásmutatóval zárt Szlimák Hajnalka. Az más kérdés, hogy a korábbi válogatott bedobó a marosvásárhelyiek ellen 78-55-re megnyert meccsen mindössze 7 percet kapott. Egyetlen kétpontos kísérlete sikeres volt, emellett 1-1 lepattanó és gólpassz került statisztikai lapjára.

Nem a múlt hét végén Aradon lejátszott - és a kolozsváriak által simán, nagy különbséggel elveszített - összecsapás volt az élete meccse Vincze Andreának. A középjátékos 14 perc alatt összeszedett 4 személyi hibát, 7 mezőnykísérletéből mindössze egyet értékesített, s volt 3-3 lepattanója s eladott labdája.

Kajdacsi Judit viszont parádézott a sepsiszentgyörgyi együttesben a Nagyvárad ellen 112-30-ra megnyert meccsen. A középjátékos - tőle merőben szokatlan módon - 2 triplát is beemelt 2-ből, a duplákat 75%-os pontossággal (3/4) dobta, s mindkét büntetőjét értékesítette. Az ily módon 26 perc alatt összeszedett 14 pontja mellé leszedett 7 lepattanót, s 5 gólpasszt is kiosztott társainak.

Sajnos a Vincze Viktóriával felálló német bajnok Wolfenbüttel meglepő, 71-68-re, a nem túl neves Avides Hurricanes ellen elvesztett összecsapásáról a német honlapok - a többi összecsapással ellentétben - eddig nem adtak ki statisztikát.

Adtak viszont a francia másodosztályban Fritz Judit csapatának, a Dunquerque-nek a Laveyron otthonában 71-55-re elveszített összecsapásáról. A magyar bedobó 2/7-es mezőnymutató mellé 7/8-as remek büntetőzéssel 11 pontig jutott. Emellett volt 2 lepattanója, 1 gólpassza és 3 szerzett labdája.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus