Kikapott Trutnovban a DKSK

altEgy hete az osztrák Flying Foxes elleni győzelmével mutatkozott be a Közép-Európai Liga küzdelmeiben a Work Force DKSK-Miskolc. Peresztegi Nagy Ákos vezetőedző együttese második mérkőzésén a címvédő cseh Trutnov otthonában kapott ki 73-59-re.

A miskolciak a három csapatos A-csoport harmadik fordulójában már az első negyedben komolyabb hátrányba kerültek: 4-4 után már az első tíz perc alatt kilenc ponttal léptek meg a csehek. A folytatásban sem tudta megállítani a sorozatot tavaly megnyerő trutnoviak lendületét a DKSK. A félidőben már 14 ponttal vezettek.



A nagyszünet után összekapta magát a győzelem reményében érkező Diósgyőr. A harmadik negyed derekára Raven vezetésével egy 12-3-as rohamot produkáltak és 41-36-ra zárkóztak. Egyenlítenie ugyan nem sikerült a magyar csapatnak, de a záró szakasznak 52-48-as állással vághattak neki a felek. Sajnos a DKSK-nak nem sikerült tovább szűkíteni a különbségen, sőt a Trutnov végül tovább növelve előnyén végül megszerezte a győzelmet.

Kara Trutnov (cseh) - Work Force-DKSK Miskolc 73-59
(17-8, 21-16, 14-24, 21-11)

Trutnov, legjobb dobók: Hindrakova (19/3), Anderson (15), Steffanova (11/3).

Diósgyőr: Bukovszki (9/3), Raven (17/3), Skorics (16), Bozóki (8), Sanford (5). Csere: Ocsenás (-), Szabó P. (4), Reiner (-), Fejes (-), Fürtös (-). Vezetőedző: Peresztegi Nagy Ákos.

Raven 17 pontja mellett 12 lepattanót és 5 labdát szerzett, de Maja Skorics is dupla-dupláig jutott 16 ponttal és 12 lepattanóval.

A Diósgyőr a Közép-Európai Ligában legközelebb 2013-ban lép pályára, január 10-én 20:15-kor Bécsben a Flying Foxes ellen.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus