Kötelező kipipálva

Esélyeshez méltó, határozott játékkal kezdett női válogatottunk a csoportban nyeretlenül sereghajtó portugál nemzeti csapat otthonában. Hat és fél perc elteltével elsősorban Quigley és Simon eredményessége révén 14-2-re vezettek legjobbjaink. A remek kezdés után - sajnos a sorozat folyamán nem először - nagyon megtorpant a csapat, s ezt még a gyengécske portugál csapat is kihasználta, s felzárkózott.

A második szakasz Vajda kosarával indult. Csapatunk elsősorban Horti találataival tartotta 5 és 10 pont közötti előnyét, de a szinte kereskedelmi mennyiségben eladott labdákkal alaposan megnehezítette saját dolgát válogatottunk, még jó, hogy pattanózásban jócskán felülmúlták lányaink a luzitánokat. A félidő hajrájában Szécsi remek megmozdulásaival növelték 10 pont fölé az előnyt. Amilyen jól kezdődött, oly remekül is végződött  az első félidő, az utolsó bő 1 percben csaknem 20 pontosra "hizlalta" előnyét Stefan Svitek együttese.

Simon kosarával a második félidő elején hamar meglett a "közte 20". Szécsi ismét sziporkázott, a csapat pedig gond nélkül tartotta előnyét. Svitek rengeteget cserélt, minden bizonnyal a jövő heti két döntő ütközetre, az Izrael elleni soproni, valamint az ukrajnai csatára gondolva 

A záró szakaszban sem fenyegette veszély a magyar győzelmet, Vida és Zsovár triplát is dobott. A lelkesen küzdő portugálok pedig egy pillanatra sem tudták megnehezíteni a mieink dolgát, csapatunk magabiztosan hozta a kötelező győzelmet.

Portugália-Magyarország 53-73  (11-18, 9-20, 13-16, 20-19)

Női Eb-selejtező

Magyarország: Honti 2, QUIGLEY, 23/3, Raksányi 2, Vajda 3, HORTI. Cs: SIMON 8, SZÉCSI 10, Czank, Vida 3/3,  Laklóth 4, Zsovár 5/3.

Fotó: kosarsport.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus