Krasznai-kupa: rajt hazai sikerekkel

Tegnap este megkezdődött a Krasznai-kupa női felkészülési torna, amelynek nyitó napján két helyszínen léptek pályára a csapatok, s mindkét pályán hazai siker született.

Sopronban a bajnok és kupagyőztes Uniqa Euroleasing a bajnoki bronzérmes, a kupában 4. helyen végző Zalaegerszeg gárdáját fogadta, s nem sokon múlt, hogy Gáll Tamás tanítványai elrontsák a hazai szakvezető, Székely Norbert születésnapját. A szervezetten védekező, s tudatos támadójátékot bemutató zalaiak a döntetlenül végződő első tíz perc után többnyire, ha szűken is, de vezettek az időnként kapkodó hazaiakkal szemben. Abban, hogy a Sopron tartani tudta a lépést az ügyesen kosarazó vendégekkel szemben, jelentős szerepe volt a csapathoz visszatérő korábbi közönség kedvenc ukrán Kurasovának, aki kis híján dupla-duplával (10 pont, 9 lepattanó) jelezte visszatérését.

A küzdelmes hajrában aztán a soproniak – akiknél nem játszott a kisebb bokasérüléssel bajlódó Krnjics, valamint az Ausztráliából tegnap késő este megérkező Zavecz – nagy nehezen a maguk javára fordították az összecsapást.

A fővárosi találkozón a Fradi – amelyben játszott a két a csapattal készülő, ám le még nem igazolt játékos, a válogatott Vida Anna, valamint az eddig Szekszárdon kosarazó Tamás Rita - határozott kezdésével előnyt szerzett, ám a második szakaszban lett centere vezérletével fordított a magára találó Vasas. Térfélcsere után aztán egy „huszáros” harmadik negyeddel a maga eldöntötte az összecsapást a maga javára a Ferencváros.

Eredmények:

Uniqa Euroleasing Sopron – ZTE NKK 69-65 (17-17, 18-21, 18-16, 16-11)

Legjobb dobók: Krivacsevics 15, Fegyverneky 14, Horti 12, Kurasova 10 ill. Czukor 15, Szélesy 14, Zsovár 10/6, Varga 10

FTC – Vasas 65-52 (19-12, 8-17, 25-9, 13-14)

Ld: Kovács 16/6, Vida 13, Tamás 11/3 ill. Telaine 20, Szabó 8.

 

A torna ma délután Sopronban ZTE-FTC, este pedig Sopron-Vasas meccsel folytatódik.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus