Lány U18: Csütörtöktől már élesben

Célegyenesbe érkezett az U18-as női válogatott felkészülése. A Zseljko Dokics és segítője, Konta Gyula vezette együttes jövő csütörtökön (július 26.) kezdi meg szereplését a B-divíziós Európa-bajnokságon a macedóniai Strumicán.

A felkészülése jelentős részét Pécsett végző alakulat a tavaly Miskolcon a B-divíziót megnyerő, tehát idén már a legjobbak között, az A-divízióban induló horvát korosztályos nemzeti együttes ellen játszotta utolsó négy edzőmeccsét - kettőt idegenben, kettőt pedig magyar földön. Mind a négy felkészülési meccset ugyan a rivális nyerte, ám ezek közül három találkozón fiataljaink partiban voltak a horvátokkal, akiknek a szövetségi kapitányuk Iva Ciglar, az előző évadban győri színekben bajnokságot nyerő, s jelenleg a horvát felnőtt együttessel londoni olimpiára készülő irányító édesapja.

A két kinti összecsapás, valamint az első hazai találkozó kifejezetten biztató volt a mieink részéről. U18-as csapatunk végig partiban volt a kockás mezesekkel, az utolsó mérkőzés sikerült gyengébben, ott sima horvát siker született.

Érdekességként említjük meg, hogy a felkészülést az együttessel kezdő, ám közben sérüléssel bajlódó, s emiatt hosszabb időt kihagyó ferencvárosi center, Barnai Judit már edzhet, ám mivel e tornára már nem lett volna elegendő az idő a játékba, a formába lendüléshez, bár kora alapján még az U18-as együttesben is játszhatna, mégis az U20-as együtteshez csatlakozott, amely egyrészt elég gyengén áll(t) magas emberek tekintetében, másrészt annak versenyére csupán augusztus második felében kerül majd sor a csehországi Klatowyban.

U18-as együttesünk csoportellenfelei: Izrael, Portugália és Ausztria.

A csapat első meccsét csütörtökön este 20.30-tól játssza le Izrael legjobbjai ellen. A sorozaton összesen 18 csapat vesz részt, és az 1-3 helyezettek jutnak föl az A-divízióba.

Fotó: heraklesz.hu (Zseljko Dokics edző látható rajta)

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus