Latoya Williams távozott a PEAC-tól

A 2014-es esztendőben sérülése miatt gyengébben teljesítő Latoya Williams távozott a PEAC-Pécs együttesétől.

"A PEAC-PÉCS amerikai centere, Latoya Williams kihagyta a legutóbbi DVTK elleni rangadót is, most pedig megszületett ügyében a döntés: klubunk felfüggeszti a játékossal való szerződését, és hazaengedi őt. 

A pályán kulcsfontosságú szerepet betöltő játékos az idei naptári évben a bokasérüléséből adódóan szinte egyáltalán nem tudott edzésmunkát végezni. A meccseket vállalta, és ott igyekezett is a tőle telhető legjobbat nyújtani, de az edzésmunka hiánya nyilvánvalóan kihatott a teljesítményére és egyéb megnyilvánulásaira is. 

- Sem mi, sem ő nem volt elégedett azzal, amit ebben a naptári évben produkált, és ez láthatóan őt is zavarta. Nem érezte jól magát ebben a helyzetben, és kérte tőlünk, hogy engedjük haza. Úgy döntöttünk, hogy teljesítjük a center kérését, akivel a megkötött szerződés pontjait a klub betartotta. Aláírtunk Latoyával egy olyan megállapodást, melynek alapján felfüggesztjük a szerződését, és ha a PEAC-PÉCS igényli, akkor február 24-ig visszajön Pécsre, és a csapat szolgálatába áll. A játékos szombaton utazik haza, mi pedig keressük a klub számára a legelőnyösebb megoldást ebben a helyzetben – mondta Mészáros Zalán, a PEAC-PÉCS ügyvezetője. 

A csapat centerposztjának betöltésével kapcsolatban nincs időkényszerben, mivel az eddig elért remek eredményei stabil helyezést biztosítanak a PEAC-PÉCS számára."

Williams 16 bajnokin lépett pályára Közép-Európai Ligában, mérkőzésenként 15,4 pontot, 6,5 lepattanót, 2,4 gólpasszt és 0,8 blokkot átlagolt. Az Európa Kupában 8 találkozón 14,5 pontot és 6,4 lepattanót átlagolt.

Fotó: www.peacpecs.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus