Magyar női válogatott: Horvátokra várva

Nagy ellenfél, a legutóbbi Eb-n 5., a londoni olimpián pedig 11. helyezett horvát válogatott ellen debütál nemzeti csapatunk kispadján Farkas Sándor a női válogatott szövetségi kapitánya.  A szakember és a csapat is készül a két körmendi összecsapásra.

Szombaton és vasárnap Horvátország legjobbjai ellen játszik női válogatottunk, amely bő másfél hete edz Körmenden. A kapitány honlapunk érdeklődésére elmondta, a hét közepére kicsit érezhetően elfáradt a keret, de most már a két meccsre gondolva a frissítésen van a hangsúly a két meccsre gondolva. Csatlakozott a kerethez az előző szezon nemzetközi szinten legsikeresebb magyar játékosa, Krivacsevics Tijana is, aki a következő szezonban is annak a Kassának a játékosa marad, amellyel  bejutott a legjobb 4 közé s lett 4.az Euroligában.

A múlt hét végén az Alba-Olaj férfi döntő 4. meccsének megtekintése kapcsán kis kikapcsolódásként némi helyi "szakmai irányítás" mellett kimondottan jó hangulatú paprikás krumpli főzésben vettek részt igen aktívan a lányok. Közülük Őri Györgyi - akinek sajnálatos Achilles-sérüléséről már beszámoltunk - a hét elején újra edzésbe állt, de megint megfájdult a lába. Simon Zsófia állapota viszont nagyon szépen javul váll-operációja után, de azért még minden gyakorlatot nem csinálhat a többiekkel - igaz egyéni edzéseket is végez.

Mindent egybevetve a kapitány - úgy a körülményekkel, mint a játékosok hozzáállásával - maximálisan elégedett. Nagyon reméli, hogy a férfi kosárlabdához szokott körmendiek közül azért sokan kimennek buzdítani a női nemzeti csapatot, amely szombaton 19, vasárnap pedig 18 órától játszik a hamarosan kezdődő Európa-bajnokságra készülő horvát csapattal..



Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus