Már a döntőbe jutás a cél

Szombaton az Uniqa Euroleasing Sopron - PINKK Pécsi 424 és a Hat AGRO UNI Győr - Work Force DVTK Miskolc összecsapásokkal megkezdődnek a női elődöntők

Az első párharcban egyértelműen a Sopron a favorit. A most zajló évadban hazai fronton, azaz a bajnokságban, valamint a két hete imponáló magabiztossággal megnyert Magyar Kupában még veretlen Székely Norbert együttese. Gondja azért akad a soproni szakvezetőnek, aki sérülés miatt csapata 3 fiatal kosarasára nem számíthat. Licskai Zsófia, a héten újabb bokaműtéten áteső Szabó Fanni és Vágvölgyi Petra sérült. Igaz, egyikük sem számított alapembernek, meghatározó játékosnak, ám az tény: az edzésmunkában azért problémát jelentett, hogy nélkülük nem igazán tudott öt-öt ellen gyakorolni a kupagyőztes. Ezzel együtt amennyiben Sopronban sikerült az elmúlt két hétben sikerült szinten tartani a játék intenzitását, azaz a védekezés határozottságát és a sebességét, valamint a pontosságot - nem okozhat gondot a Sopronnak a PINKK legyőzése.

Igaz ez még akkor is,  ha a PINKK az angol válogatottal az olimpián is szerepelt Stewart-tal erősödött azóta, amióta az alapszakaszban Sopronban járt. Ráadásul Iványi Dalma és társai a "baranyai belharc" 2-0-s megnyerése, azaz a PEAC két meccsen történt kiverése után megnövekedett, egészséges önbizalommal, veszélytelen "kombináció"  egy olyan együttes esetében, amelyben azért mind mezőnyposztokon, mind pedig a palánk alatt akadnak tapasztalt, jó képességű játékosok. Ezzel együtt a papírforma egyértelműen a soproniak döntőbe jutását ígéri.


Kevésbé tűnik egyértelműnek a helyzet a másik ágon, a Győr-Diósgyőr párharcban, amelyet Ákosok ádáz ütközeteként is aposztrofálhatnánk. Nagy kérdés, a címvédő győri együttesnek mire volt elég csapatépítésben az elmúlt két hét. Mert az alapszakasz hajrájában 3 kulcsemberét elvesztő győri csapatban a távozók pótlására szerződtetett két rutinos,külföldi centert bizony be kell építeni a bajnokcsapatba - a Magyar Kupa döntőn úgy tűnt ez az építkezés még erősen kezdetleges állapotban van. A bajnoki elődöntő végkimenetele szempontjából kulcskérdés, hogy ebben mennyit tudott előrelépni Fűzy Ákos. Abban biztosak lehetünk, a remek szakember dolgozott az ügyön de kérdés hogy mire volt elég e tekintetben az elmúlt két hét az egyik mezőnybeli kulcsemberét, a válloperáción átesett Simon Zsófiát nélkülöző együttese számára.

Amennyiben túl sokat nem haladtak Lima és Smith beépítése terén, akkor Peresztegi Nagy Ákos az idén káprázatos szezont futó, a szezon eleje óta változatlan kerettel dolgozó együttese bizony jókora meglepetést is okozhat. A DVTK ezüstérmes lett a Közép-európai Ligában, bronzérmet szerzett a Magyar Kupában. Tette mindezt úgy, hogy az eredményes szereplés mellett egy 16 esztendős tehetség, Dubei Debóra szinte berobbant az élvonalba, s ez csak emeli a kitűnő edző munkájának értékét. A Diósgyőr ahol elindult a négy közé jutott. Minden bizonnyal Bukovszki Mónikáék is a PINKK-hez hasonló lelki állapotban, lelki teher nélkül, felszabadultan kosárlabdázhatnak. És nyilván tisztában vannak ellenfelük nehézségeivel, úgyhogy lehet, evés közben megjött az étvágyuk...

Ezzel együtt azért a pályaelőnyt élvező bajnokcsapat valamivel esélyesebbnek tűnik.

Fotó: Tóth Zsombor

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus