Már az Eb helyszínén a fő-komisszár

Tegnap elutazott Franciaországba, a női Európa-bajnokságra a kontinensviadal egyetlen hivatalos magyar szereplője. Bodrogváry Iván fontos résztvevője lesz a kontinensviadalnak: ő a június 15-én kezdődő női Európa-bajnokság fő-komisszárja.

Bár a szurkolók gyakran láthatják mérkőzéseken, túl sokat talán mégsem tudnak meglehetősen változatos karrierjéről. Őt próbáljuk meg az alábbi - a régi ismeretség okán tegező hangnemben még utazása előtt készült - beszélgetésben kicsit közelebb hozni a sportág barátaihoz

- A régi kosarasoknak veled kapcsolatban elsőként talán a Tungsramnál, pontosabban még régebbről, a Vasas Izzónál dolgozó intéző, technikai vezető ugrik be... Hogyan kezdődött a karriered?

- Az Izzó már a harmadik állomás volt. Ezerkilencszázhetvennégyben a GAMF-ra jártam Kecskemétre, akkor kért fel Adamik Feri bácsi, hogy legyek a női csapat technikai vezetője. Onnan Székesfehérvárra kerültem, hasonló beosztásban - ott Madacsay Miklós volt a női együttes edzője. Az Izzóhoz pedig nyolcvanban kerültem, s csaknem egy évtizedig dolgoztam technikai vezetőként a női csapatnál.

- És hogyan jutottál el innen az Európa-bajnokság fő ellenőri pozíciójába?

- Az Izzó-Tungsram korszak után négy évig Bécsben éltem, majd hazatérve a Tungsram-, majd Danone Honvéd férfi csapatához kerültem, ahol ’93 és ’96 között dolgoztam. Utána kerültem a férfi válogatott mellé, egészen 2001-ig. A pályafutásom legnagyobb élménye-sikere a kilencvenkilences férfi Eb volt, amelyre harminc év után jutott ki a csapat s amelyen egy bombaerős csoportban mind a spanyolok, mind az oroszok, mind pedig a szlovénok ellen nagyon szoros meccset játszottunk, nagyon kevésen múlt, hogy nem nyertünk meg egyet s nem jutottunk tovább. A nemzetközi komisszári vizsgát - amelyet folyamatosan meg kell újítani- kétezer egyben tettem le. Ebben az évben lettem, s voltam hat éven át az MKOSZ főtitkára. A nemzetközi komisszári minősítés azt is jelentette egyben, hogy elvben itthon is lehettem volna ellenőr, ám a főtitkári időszak alatt ez nem fért össze, ekkor nemzetközi mérkőzéseken működtem közre. A főtitkári időszak után az ellenőrzések mellett 2009-2011 között a Női Tagozat elnöke lettem, 2011-től az MKOSZ-ben a nemzetközi átigazolásokkal foglalkozom.

- Szép hosszú és változatos pályafutás. A komisszárok jelentős része a korábbi játékvezetők közül kerül ki. Rád sok mindenként emlékezhet az ember - játékvezetőként nem...

- Pedig rövid ideig budapesti és utánpótlás szinten bíráskodtam is. Az Izzónál válaszút elé kerültem, vagy főállású technikai, vagy játékvezető leszek - az előbbit választottam.

- Mi a fő komisszár feladata az Európa-bajnokságon?

- Amellett hogy magam is mérkőzéseket ellenőrzök, a játékvezető és az ellenőr küldés tartozik hozzám, ezeket felügyelem a komisszár kollégákkal és a játékvezető instruktorokkal, ellenőrökkel egyetemben.

- Akkor akár a döntő ellenőre is lehetsz...

- Elvben ugyan igen, de ez már megadatott nekem a legutóbbi, lengyelországi Eb-n, amelyen egyébként szintén fő komisszár voltam. Azzal, hogy Eb-döntő komisszárja lehettem, ha úgy tetszik, e tekintetben a csúcsra jutottam. Nem akarok még egyszer. Ezen túlmenően a női Euroliga végjátékaiban Final4-on vagy Final8-en is voltam már háromszor komisszár.

- Emellett a nemzetközi szövetségben is meglehetősen magas tisztséget, tisztségeket töltesz be...

- A FIBA Europe Board-nak - ezt nevezhetjük elnökségnek - vagyok a tagja és a FIBA Europe női bizottságának az elnöke.

- Nem tudom mennyire kényes a kérdés, de főleg ez utóbbi pozíciódban tudsz-e lobbizni a magyar kosárlabdáért s ha igen, miben segíthetsz?

- Nem kényes, és úgy érzem, igen tudtam, tudok segíteni. Az utóbbi években Magyarország minden nyáron kapott egy, de néha két korosztályos Európa-bajnokságot. Ez persze nem az én érdemem, a FIBA-nál Magyarországot mint igen jó rendezőt tartják számon. Tavaly a Szolnok Debrecenben szintén magas szinten rendezte meg az EuroChallenge négyes döntőjét, két év múlva pedig mi rendezzük - Romániával együtt - a női Európa-bajnokságot.

- Erre még visszatérünk, de arról mit gondolsz, hogy ugyan sorra kapjuk a korosztályos Eb-ket, sajnos idén sem a férfi sem a női felnőtt Eb-n nem lesz sem csapatunk, sem pedig játékvezetőnk?

- Ha csapataink lennének, játékvezetőink is közreműködnének az Európa-bajnokságokon. A franciaországi női Eb-n 27 játékvezető bíráskodik, a 16 résztvevő országot képviselő bíró mellett 11 semleges játékvezető - sajnos ebbe nem került honfitársunk. Ez nekem nagy szívfájdalmam, már csak azért is, mert járva a hazai és a nemzetközi mérkőzéseket, bátran kijelenthetem: a magyar FIBA-játékvezetők legalább ugyanolyan jók, felkészültek, mint akik az Eb-n vezetnek. A közeljövő egyik fő feladatának tartom játékvezetőink jobb menedzselését.

- Két év múlva jön a hazai rendezésű Eb - ennek kapcsán is nagy feladatok várnak rád...

-Így van, én leszek a versenyigazgató. Az előkészületekről annyit tudok mondani, hogy az Eb s később más kosárlabdával kapcsolatos feladatok ellátására az MKOSZ létrehozott egy gazdasági társaságot. Az már eldőlt, hogy a két romániai helyszín Nagyvárad és Kolozsvár lesz. A tervek szerint a két hazai csoport meccseit Sopronban és Szombathelyen rendezik - kérdés persze, hogy mi lesz a soproni csarnok felújításával, bővítésével. A következő körre a két magyar csoportból Győrben, a két romániai csoportból pedig Debrecenben kerül sor, a végső küzdelmeknek pedig Budapest ad majd otthont.

Köszönöm az interjút, és jó munkát Franciaországban!

Fotó: Facebook

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus