Már gyűjtik az erőt a lányok Sopronban

Tegnap megkezdte a felkészülést a 2012-2013-as évadra a Magyar Kupa-győztes, bajnoki ezüstérmes Uniqa Euroleasng Sopron női kosárlabdacsapat.

Az együttes még nem teljes, több kosaras hölgy is a közeljövőben csatlakozik az együtteshez. A várhatóan meghatározó játékosokként számításba vett játékosok közül  közül a szerb magasbedobó, Jelena Milovanovics, korábbi honfitársa, a honosított center, Krnjics Szara, a válogatott, Zalaegerszegről Sopronba több év után visszatérő Zsovár Orsolya, valamint a nemzeti együttes nyári Eb-selejtezőit talpsérülése miatt kihagyó Fegyverneky Zsófia kezdte meg a felkészülést  Székely Norbert vezetőedző irányításával.
Több leendő kulcsember azonban, köztük a két másik idegenlégós később kapcsolódik be a munkába Székely Norbert együttesénél. A Vasastól igazolt lett center, Anita Teialne a tervek szerint a jövő héten érkezik Sopronba,az ausztrál mellett magyar útlvéllel is rendelkező Zavecz Hanna pedig hónap végén.

A csapat két U20-as válogatott kerettag játékosa, Licskai Zsófia és Vágvölgyi Petra az augusztus 26-án befejeződő korosztályos Eb után csatlakozik az együtteshez. Shenise Johnson, a csapat nyáron az olimpia miatt alaposan elhúzódó amerikai profi bajnokságban, a WNBA-ben kosarazó tengerentúli hátvédje várhatóan csak jóval később, októberben érkezik. A tavasszal operáción átesett Szabó Fanni felépülése pedig hosszabb időt vesz igénybe.

Székely Norbert együttese az első három héten a tervek szerint intenzív erősítő programot végez majd, hétköznapokon 2 - kivéve szerdát, akkor "csak" 1 - edzéssel. A hétvégéken regenerálódnak, úsznak, gyúratnak a lányok. . Az első edzőmeccset az előzetes tervek szerint majd a felkészülés 4. hetében, azaz majd szeptemberben fogja játszani a soproni együttes.

Fotó - soproni7.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus