Másodjára 2 ponttal kaptak ki a nők a szlovénektől

Tegnap este újra pályára lépett a magyar női kosárválogatott a szlovének ellen - ezúttal 2 ponttal kapott ki Stefan Svitek együttese.

Második felkészülési meccsét is elveszítette - a két meghatározó irányítóját, Vanderslootot és Medgyessyt nélkülöző - az Európa-bajnokságra készülő női válogatottunk a szlovénok ellen. Ezúttal - támadásban - sokkal jobban teljesített a tartalékos válogatott, mint csütörtökön, volt tartása, de a mérkőzés nagy részében ellenfele, s az eredmény után futva végül - egy, a felkészülést remekül szolgáló. jó mérkőzésen - alulmaradt - írja a kosarsport.hu, az MKOSZ hivatalos oldala.

Magyarország-Szlovénia 79-81 (12-15, 25-25, 19-23, 23-18) 

Előző napi győzelme után a második összecsapáson is a szlovén együttes kezdett jobban, 10-5-re ellépett lányainktól. A folytatásban Zele Dornia 2+1-es játékával, valamint Határ Bernadett eredményes, jó játékával felzárkózott Stefan Svitek együttese. 

Határ és válogatottunk lendületben maradt a második szakasz elején, s egy 8-2-vel indítva a negyedet 3 pontos előnnyé alakította az első negyed végére összeszedett ugyanekkora hátrányt. Ekkor azonban a szlovénok két triplára építve egy 10-0-s rohammal nemcsak visszaszerezték a vezetést, el is léptek. Licskai Zsófia triplája indította el az újabb felzárkózás útján válogatottunkat, Nagy Dóra és Szamosi Amadea is eredményes volt. Egy 9-4-es részhajrával 2 pontra feljött nemzeti együttesünk, majd a félidő végén váltva estek a kosarak, Fegyverneky Zsófia révén tartottuk a lépést ellenfelünkkel. 

Térfélcsere után is váltva születtek a találatok, Nagy Dóra triplájával próbáltunk tapadni Szlovénia legjobbjaira, majd Katona Szidónia hármasával a szakasz közepén sikerült átvenni a vezetést.  Lányaink elkapták a fonalat, Nagy-Bujdosó Nóra is beemelt egy hárompontos kosarat. Bár eredményesen támadtak lányaink, az látszott, hogy a védekezésen van még mit csiszolni, de hát éppen a hibák feltárására jók a felkészülési mérkőzések, meg aztán tartalékos nemzeti csapatunk rendelkezésre álló játékosai csupán pár napja készülnek együtt - az lenne a meglepő, ha minden jól működne. A jó dobóformát mutató, sok támadását eredményesen befejező szlovén csapat 7 ponttal vezetett a záró etap előtt.  

Ennek elején Varga Zsófia és Zele talált be, de ellenfelünknek mindenre volt válasza. Kettejük révén válogatottunk a lépést, ellenfelünk viszont a szűk, 3-5 pontos előnyét tartotta. A hajrában Nagy-Bujdosó hármasával 2 pontra zárkóztunk fel, s az utolsó percben Nagy büntetőivel egyenlítettünk, de ellenfelünknek még erre is volt egy válasza, így színvonalas mérkőzésen, az előző napihoz képest támadásban sokkal többet nyújtva szoros mérkőzésen 2 ponttal kapott ki nemzeti csapatunk, amelyben szinte minden játékosának bőven adott lehetőséget Svitek.  

Magyarország: NAGY D. 11/3, FEGYVERNEKY 9/3, Raksányi 8, NAGY-BUJDOSÓ 16/12, Krivacsevics 1, Cs.: ZELE 7, Simon 3/3, Horváth B., Varga Zs. 6, Szamosi 2, Licskai 3/3, HATÁR 10, Dubei.  

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/n6/?vyj1mxa7


Foto, Slide - kosarsport.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus