Megkezdte a felkészülést a ZTE NKK

Kedden délelőtt elkezdte a felkészülést a 2017/2018-as bajnoki szezonra a ZTE NKK.

A ztenkk.hu beszámolója:

Kedden délelőtt elkezdte a felkészülést a 2017/2018-as bajnoki szezonra a csapatunk. A Zalakerámia Sport- és Rendezvénycsarnokban az első összetartáson a magyar mag érkezett edzésre. A tavalyi keretből Gáspár-Szalay Virág, Jurkó Noémi, Hegedüs-Őri Györgyi, Vincze Virág, Kovács Georgina, míg az érkezők közül Gorjanácz Ágnes és Liska Nikoletta hajtotta végre az erőnléti edzőnk Adrovicz Béla utasításait.

- Az első edzést ráhangolódásnak szántuk, majd fokozatosan erősödnek a tréningek. - tájékoztatott Horváth Zsófia másodedző, aki az első két hétben Gáspár Dávid nélkül dirigálja a csapat edzéseit.

A kiváló játékos elmondta, hogy egy kicsit még fura neki a helyzet, de nagyon várja a közös munkát az újakkal és az egykori csapattársakkal. A programban termi és edzőtermi munka szerepel a következő két hétben.

Két soproni fiatal csatlakozott a kerethez, egyikük Varga Kamilla (1-2-es poszt), aki az U18-as válogatottal készül az augusztus 5-én kezdődő magyarországi Európa-bajnokságra. A másik fiatal Liska Nikoletta (4-5-ös poszt) már a társakkal tartott az első napon is. Mindkettejük, szeptembertől városunkban folytatják tanulmányaikat a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Zalaegerszegi Képzési Központjában.

Az összetartáson új masszőrt is avattunk, mivel ettől az idénytől a ZTE FC korábbi gyúrója Molnár László felel a lányok izmainak lazításáért.

Az edzésen jelen volt vezetőedzőnk is, aki előző este érkezett haza Udinéből az U19-es VB-ről, ahol Balogh Judit munkáját segítette másodedzőként, csütörtöktől pedig már a soproni EB-n teheti ugyanezt.

A felnőtt kerethez szeptember 1-én csatlakoznak majd a légiósok Nadia Parker, Janeeshea „Chucky” Jeffery, Elisabeth Pavel és Sigi Koizar.

Az „A” csoportos csapat mellett az idén az amatőr bajnokságban is indítunk csapatot, amit Horváth Zsófia és Gáspár - Szalay Virág irányít majd.


Forrás - ztenkk.hu
Foto, Slide - Pezetta Umberto, ztenkk.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus