Megszenvedett a sikerért a kupagyőztes Komlón

Kissé csalókának tűnő, 10 pontos győzelmet aratott az Uniqa Euroleasing Sopron női kosárlabdacsapata Komlón, a PINKK otthonában. A Sopron alaposan megküzdött ezért a győzelemért. A harmadik negyed után még hátrányban volt és még a 36. percben is csupán egyetlen pont volt az előnye, de a végjáték egyértelműen a kupagyőztesé volt.

PINKK - Uniqa Euroleasing Sopron 48-58 (19-17, 9-15, 15-10, 5-16)

A nyitányon váratlan vereséget szenvedő együttes a komlói premierjén "nekiesett" a kupagyőztesnek. Ruják révén vezetést szerzett, majd Sarok hármasa után 7-4-es PINKK előnyt mutatott a tábla. A negyed közepén a két center, Krnijics és Brumermane pontpárbaja zajlott, a Sopron vasárnap érkezett amerikai bedobója, Shenise Johnson pedig pályára lépése után azonnal betalált, de hazai részről Török is hasonlóképpen cselekedett. A negyed hajrájában Milovanovics büntetőivel előnybe került a Sopron, ám az utolsó szó Pénzes révén a hazaiaké volt, 2 pontos PINKK vezetéssel zárult a nyitó negyed.
Balti centerkosarakkal indult a második szakasz, hazai részről a litván Brumenmane,a vendégektől a lett Teilane volt eredményes, s továbbra is minimális különbséggel a hazai csapat vezetett. A szakasz közepén hosszú ideig csak küzdelem volt, kosár nem. Milovanovics egalizáló duplájára Ruják azonnal hármast dobott. A félidő hajrájában, a vendégek időkérése után Milovanovics előbb duplát, majd rögtön utána triplát dobott. A félidő végén jórészt a soproni pontok csaknem felét szerző szerb erőcsatárnak és a javuló védekezésének köszönhetően már a vendégek vezettek.
Johnson kosarával indult a második 20 perc, s főként az amerikai villanásainak köszönhetően 6-2-vel kezdett szünet után a Sopron. Küzdelmes játék közepette tartották a vendégek 6-8 pontos előnyüket  A negyed vége óriási fordulatot hozott, Brumermane és Török - utóbbi büntetőkből - ponterőssége révén "feltámadt"a PINKK a támadásban meglepő módon elbizonytalanodó Sopronnal szemben és egy 9-0-s rohammal visszaszerezte a vezetést.
A záró szakaszt 7-2-vel kezdte a kupagyőztes, amely a befejező negyed közepén 4 ponttal vezetett. ám Kovács triplája után fokozódtak az izgalmak. A soproniak nagyobb rutinja megmutatkozott a végjátékban, s miközben a hazaiak elpuskázták helyzeteiket, a büntetőket biztos kézzel bedobó Krjincs vezetésével egy 9-0-s rohammal zárva a meccset, bebiztosította nehezen kiharcolt győzelmét.

PINKK: Ruják 6/3. Sarok 5/3 . Laczi 4, Kovács K. 3/3, Brumermane 12. Cs: Török 5, Dorogobuzova 7, Pénzes 6, Kováts N.

Sopron: Fegyverneky 8, Zsovár, Zaevcz 6, Milovanovics 16/3, Krnjics 13. Cs: Johnson 7, Teilane 4, Licskai 4, Pál.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus