Megvan a Győr ellenfele az idei emlékmeccsen

Ma három éve, hogy a győri női kosárcsapat szörnyű autóbusz-tragédiájában életét vesztette Tapodi Péter és Fűzy Ákos. 

A tragédiáról a győri klub minden évben egy mérkőzéssel emlékezik meg, idén az ellenfél az Európa-bajnok, olimpiai bronzérmes Szerbia egyik élcsapata, a Crvena Zvezda lesz. Ennél a klubnál dolgozik az a Natasa Kovacsevics, aki a játékosok közül a legsúlyosabb sérülést szenvedte el a szörnyű balesetben: bal lábát térd alatt amputálni kellett. Kovacsevics ebben a klubban nevelkedett, tavaly egy speciális protézissel vissza is tért, az Eb gálameccsén is játszott, de úgy tudni, hogy azóta visszavonult, s vezetőként segíti a Zvezdát. 

A szerb csapat csütörtökön, 18 órakor játszik a győriekkel az egyetemi csarnokban, a találkozón Kovacsevics is ott lesz - a tervek szerint a két klub stratégiai együttműködési megállapodást köt majd egymással. 

Fűzy András, a győri klub társadalmi elnöke ezek mellett azt is elmondta, hogy a csütörtöki meccsen (ahogyan a tragédia évfordulóján rendezett eddigi összes találkozón) a klub nem szed belépődíjat, viszont arra kéri az érdeklődőket, hogy vigyenek magukkal egy-egy labdát - legyen az bármilyen is, a klub szétosztja majd a város óvodái között. 

Fűzy írt egy dalt, amelyben a balesetben elhunyt két szakember mellett a klub tavaly elhunyt ügyvezetőjére, Balogh Gyulára is emlékezik. A dalból videoklip készült, amely ma 14 óra 1 perckor - három éve ekkor állt meg a balesetet szenvedettek órája - kerül fel a youtube-ra. A jogdíjat az elhunytak családjainak ajánlják fel. 

A dal: https://www.youtube.com/watch?v=c6l4KJbIefg&feature=youtu.be

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus