Mozgalmas évzárás az amatőr hölgyeknél

Több rangadóra is sor került az év vége felé az amatőr női bajnokság keleti, illetve nyugati csoportjában. Keleten a szegedi lányok egy szédületes záró szakasszal kerekedtek az MTK fiataljai fölé, nyugaton pedig két középcsapat, a Baja és a MAFC játszott remek, fordulatos meccset egymással.

A mondás azt tartja, egy fecske nem csinál nyarat. Nos, a diósgyőri fiatalok Szolnok elleni mérkőzésén kiderült: még kettő sem feltétlenül. Hiába ért el Sikora Emőke (12 pont, 15 lepattanó) és Arad Zsófia (16 pont, 12 lepattanó) masszív dupla-duplát, csapatuk 60-54-re kikapott az egységesebb csapatmunkát bemutató szolnoki lányoktól. A Tisza-partiaknál Fazekas Fruzsina távolról extra dobóformát mutatott (16/12 pont, 4/7 tripla), Szabó Dóra és Szabó Kinga egyaránt 12-12 lepattanót szerzett, Fekete Dóra 14/3 pontot, Kányási Veronika pedig 8 pontot s 7 lepattanót tett a közösbe. Ami még sokat számított a vendég szolnokiak sikerében az a hatékonyabb büntetőzés volt, szemben a hazaiak 6/13-as, 46%-os mutatójával, a szolnokiak 21/30-as, azaz 70%-os pontossággal céloztak a vonalról.

A Nyíregyházi Kosársuli-Kiss Lenke Kosársuli összecsapáson érvényesült a papírforma (108-31). Papp Klaudia tripla dupla közelében teljesített (22 pont, 9 szerzett labda, 10 gólpassz), a hazaiaktól öten szereztek legalább 10 pontot. A vendégeknél Nagy Zsófia (16 pont) magára maradt, egyedül szerezte csapata pontjainak több, mint a felét.

Óriási meccset játszottak egymással a szegedi lányok és az MTK fiataljai. 7 percen át fej-fej mellett haladt a két csapat, majd 12-12 után 9-2-es futást produkálva ellépett az MTK. A második szakaszt 6-0-lal kezdve 1 pontra feljöttek a hazaiak, s ettől kezdve tartotta szűk előnyét a vendég fővárosi együttes, amely szünetben 2 ponttal járt riválisa előtt.

Szünet után 9-2-vel indított Vukov Szonja két triplájára építve az MTK, amelynek Kecskés Fanny triplája sem törte meg a lendületét. 40-34 után egy 10-2-vel igen nagy előnyre tettek szert a vendégek. A szakasz hajrájában egyszer még 10-en belülre került a Szeged, ám a negyed egy 8-0-s vendég rohammal, s 17 pontos MTK előnnyel zárult. A záró szakaszt ugyan 6-0-lal indították a hazaiak, de a fővárosiak a 36. perc végéig visszaverték a felzárkózási kísérleteiket, nem tudott 10 ponton belülre kerülni a szegedi csapat. Amikor azonban ez sikerült, nem volt "megállás". 69-56-os MTK vezetés után Martonosi Zita és Szabó Bettina vezetésével  egy szédületes, 19-3-as száguldást produkált a Szeged. Az utolsó percben az izgalmakat fokozta Vukov újabb triplája, amellyel döntetlenre alakult a parti, majd Szabó egy jó büntetője a szegediek sikerét jelentette.

Szabó Bettina 32/3 ponttal, 5 lepattanóval, 4-4 szerzett labdával s gólpasszal zárta a pazar összecsapást, Martonosi pedig 16 ponttal, 8 lepattanóval, 6 szerzett és 5 eladott labdával volt fő részese a szegedi diadalnak. A fővárosiaktól Böröndy Vivien 25/3 pontig jutott, 7 lepattanóval 6-6 gólpasszal és eladott, valamint 3 szerzett labdával. Vukov 13/9 ponttal, 5 gólpasszal, 3 szerzett és 7 eladott labdával zárt, Suppán Anna 17/3 pontig és 7 lepattanóig jutott. Játszott az olykor az A-csoportos csapatban is meghatározó Barnai Judit is, aki 6 ponttal és 8 lepattanóval fejezte be a találkozót.

A szegediek az ELTE-BEAC otthonában nem tudták megismételni az MTK ellen nyújtott remek játékukat, súlyos vereséget szenvedtek (72-33) úgy, hogy játékosai közül senki nem jutott 10 pont fölé. Az ELTE-BEAC fölénye különösen a páratlan negyedekben (1. 26-9, 3. 22-7) volt nyomasztó. A lepattanózást 47-30-ra nyerték a hazaiak, gólpasszok tekintetében pedig még nyomasztóbb volt fölényük (22-6). Pusztai Sára 12 ponttal, 5-5 szerzett labdával s gólpasszal, Reiner Dóra pedig 9/3 ponttal s 10 lepattanóval vállalt jelentős szerepet a BEAC magabiztos győzelméből.

Az MTK hazai környezetben magabiztos győzelmet aratott a Nyíregyháza elleni rangadón (77-56). Böröndy Vivien 25 pontot dobott, 6 gólpasszal, 4-4 szerzett és eladott labdával, valamint 8 kiharcolt faulttal, s remek, 9/10-es büntetőzéssel. Vukov Szonja 10/9 ponttal és 7, Barnai Judit pedig 10 ponttal s 8 lepattanóval vette ki részét az MTK sikeréből. A nyíregyháziakat ismét a Papp-Farkasinszki kettős próbálta "húzni". Utóbbi kifejezetten jól is játszott a 19 pontos, 11 lepattanós dupla-duplával, előbbi viszont noha eljutott 17 pontig, gólpasszt nem adott, triplamutatója pedig 0/6 volt, igaz 7 lepattanót és 2 labdát szerzett - hatot viszont eladott.

Az MTK e rangadó megnyerését követő napon "lendületből" győzött fölényesen Debrecenben (88-53) úgy, hogy délidőben 53-17-re vezetett. Hazai részről csak Göttlinger Anna (22 pont, 5 lepattanó) és időnként Gál Annamária (12/3 pont) nőtt föl a feladathoz. Böröndy Vivient (31 pont, 6-6 lepattanó és kiharcolt fault, 5 gólpassz, 11/14  mezőnyből, 9/9 büntető) a debreceniek sem tudták megállítani. Vukov 16/6, Suppán 12 pontot tett a közösbe.

Ez a helyzet keleten:
http://kosarsport.hu/league/whun2k/x1415


Nyugaton nagyon egyoldalú lett a Szombathely-Sopron nyugati ütközet (97-29), már az első negyed után csaknem 30 pont volt a felek között (33-4). Uszkai Dóra (11 pont, 15 lepattanó) és Gusztafik Lilla (12 pont, 11 lepattanó) dupla-duplát ért el, Tóth Tamara pedig 12/12-as mezőnymutatóval jutott el 25 pontig. Szombathelyi részről hatan szereztek 10 vagy annál több pontot. A vendég soproniaktól Gosztola Lívia emelhető ki 10 pontjával s 6 lepattanójával.

Jóval nagyobb volt a küzdelem Szigetszentmiklóson, ahol a helyi BKG egy másik középcsapatot - a Kanizsai Vadmacskákat - "gyűrt le" (72-64). A BKG elsősorban a stabil, kiegyensúlyozott csapatmunkának köszönhette a sikert, hiszen a legeredményesebb játékosa, Nyulasi Barbara mindössze 11 pontot dobott, de ketten értek el 10, ketten pedig 9 pontot. Shirian Fatime 10 pontja mellé 9 lepattanót is szerzett. Kanizsai oldalon Fuisz Viktória eléggé magára maradt, 20/3 pontig jutott, igaz 8 labdát eladott. Nagy Dóra 11 ponttal, Fekete Csilla pedig 8 ponttal s 7 pattanóval zárt.

Az éllovas Tatabánya már túl nagy falat volt a szigetszentmiklósiaknak, sima vendég siker született (77-51). Döntő volt a 15-5-ös első negyed mellett, hogy lepattanózásban 39-27-re nyert a Tatabánya, elsősorban a két dupla-duplázónak, Fülöp Klaudiának (14 pont, 12 lepattanó) és Ruttner Rékának (14 pont, 13 lepattanó) köszönhetően. Itt is a kiegyensúlyozott csapatmunka volt a siker titka, 5 játékos ért el 10 vagy annál több pontot, Guti Alexandra 13/3, Fekete Anett pedig 10 pontja mellé osztott ki 4 gólpasszt. A BKG-nál Vándor Szilvia érte el egyedül a 10 pontot, hárman, Shirian, Gyimesi Krisztina és Schibauer Krisztina zárt 9-9-cel.

A Nagykanizsa hozta a kötelezőt a nyeretlen Tata ellen (81-38), Fuisz (23/9 pont, 7 lepattanó - igaz, 3/11 a tripla) és Fekete (19/3 pont, 6 lepattanó, 4 gólpassz) voltak a hazai siker fő letéteményesei. Tatai részről Orsós-Bogdán Lívia (11/3 pont, 5-5 lepattanó és szerzett, 7 eladott labda) és Kiss (11 pont, 3 lepattanó, 4-4 szerzett és eladott labda) dicsérhető. A vendégek próbálkoztak rendíthetetlenül távolról, kevés sikerrel (3/20 tripla).

Izgalmas, nagy csata volt Baján, ahol 70-68-ra nyerni tudott a MAFC. A fordulatos meccsen mindkét csapatnál akadt több átlagon felüli egyéni teljesítmény. Hazai részről Mojzes Gina 19 pontos és 9 lepattanós, 3 gólpasszos teljesítményét némiképp árnyalja a 6 eladott labda. Kucsora Réka 15 pontja mellé 7 lepattanót s 5 labdát szerzett, Kovács Dóra pedig 14 pontos és 13 lepattanós dupla-duplával zárta a találkozót. Górácz Eszter személyében a másik oldalon is volt egy dupla-duplát elérő játékos (16 pont, 11 lepattanó - 6 szerzett labdával), és Abaházy Anna sem állt messze ettől (17 pont, 7 lepattanó). És hogy mennyire volt fordulatos a meccs: a 12. percben 22-13-ra a MAFC, a 32. percben 57-49-re pedig a Baja vezetett. Ezután az 57-49 után fordított egy 13-0-lal a MAFC, s nyerte meg végül ezt a remek kis meccset.

"Megszenvedett" a TF a BKG ellen. Igaz a 65-50-es végeredmény a Sterbenz tanítványok biztos sikerét sejteti, de az első negyed után 16-16 volt az állás, s a záró szakasz előtt is csak 7-tel "ment" a TF. Mányoky Judit ezúttal is "vezér" volt a TF-nél (16/6 pont, 4 gólpassz), s egy bedobó, Bodnár Fanni (13 pont, 5 lepattanó) és egy center, Németh Alma (11 pont) eredményes játéka kellett a sikerhez. Ahhoz a sikerhez, amelyet a leginkább Shirian (10 pont, 6 lepattanó), valamint Vándor és Baliga Barbara (10-10 pont) próbált megnehezíteni.

A Tatabánya elsősorban a lehengerlő harmadik negyedének (21-3) köszönhette magabiztos sikerét a szombathelyiek ellen (71-46). Ruttner Réka (18 pont, 13 lepattanó) ismét dupla-duplát ért el, s ezúttal Csicsai Kata is (18 pont, 10 lepattanó). Szombathelyi részről Gusztafik 10/3 ponttal s 8 lepattanóval, Szabó-Haklits Zsuzsa pedig 13/3 pontot dobott.

Ez a helyzet nyugaton:
http://kosarsport.hu/league/whun2n/x1415

Foto, Slide - fortunaweb.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus